Mobilitási hét testközelből

Semmiféle szükségszerűség nem indokolta, hogy egy borzasztóan hajnali, négy óra előtti kelés árán Kazincbarcikára kelljen kerékpárostul utazni, mindez csak véletlenül esett egybe a mobilitási héttel és az ingyenes kerékpárszállítással. Olyannyira, hogy fogalmam sem volt, sem a mobilitási hétről, sem a héten érvényes ingyenes kerékpárszállításról – remélem, az Ihó főszerkesztője nem olvassa ezeket a mondatokat, ez kizárólag a kedves olvasónak szól, magyarázatképpen.

Az utolsó pillanatig lebegett, hogy megyek-e, vagy mégsem, ezért jegyvételre is csak hajnalban került sor, a reggeli tea mellett a Vonatinfón álmosan kaparászó ujjakkal. Nem tudom, hogy lézetik-e kék halál a Vonatinfón, de ha igen, valószínűleg azzal találkoztam. A rendszer semmiképpen sem tudott megbirkózni a Miskolcig összevontan közlekedő IC és gyorsvonat kombinációjával, ezért kétszer is feladta, összeomlott, harmadszorra pedig már csak személyjegyet volt hajlandó kiadni, a kerékpárjegy vásárlását célzó kísérleteim mindegyike csak áthúzott kosárikonokat eredményezett, egész napra.

Hagytam a fenébe, gondolván, majd az állomáson automatából veszek kerékpárjegyet. Az automata készségesebb volt, de mindenáron össze akarta kapcsolni a kerékpárjegyet az IC-pótjeggyel, olyan gomb pedig nincsen, amivel meg lehet neki magyarázni, hogy a kapcsolt jegyből csak a kerékpárjegyet kérem, mivel a gyorsvonati részben akartam utazni. Feladtam, nem volt már idő, mindkét jegyet megvettem, bízva a hosszú átszállási időben Miskolcon és az ottani pénztárosok rugalmasságában, amikor is majd jól visszaváltom a pótjegyet.

Nyugati pályaudvar, suhanás a néptelen Izabella utcán sötétben, biciklivel nehéz tartani a zöldhullámot, azaz lehetne, de nagyon bizonytalan, hogy melyik sötét sarokból lép ki elém valaki, valami, ezért lassítani kell, megállni minden pirosnál. Keleti pályaudvar, hosszú Schlierenekből áll a gyorsvonati rész, a vezérlőkocsiban millió kerékpár, az enyémnek is jut még hely, közvetlen mellette kényelmes ülés, amelyből rálátok, ha esetleg valaki Kál-Kápolnán meg akarná babrálni.

Szundi Miskolcig, itt szép derűs az idő, ma még utoljára, mindig monumentális látvány, ahogy a dombon az avasi lakótelep ezer ablakszeme megsokszorozva veri vissza a felkelő nap fényét. A kalauz felhívja a figyelmemet, hogy ezen a héten ingyenes a kerékpárszállítás, megköszönöm, a visszaváltandó pótjegy mellé visszaváltandó kerékpárjegy is társul, a kettő együtt valami ezernyolcszáz forint, ennyire azért már nem legyint az ember.

Pénztárcsarnok, gyorsan kiszúrom, hogy ki a legbarátságosabb hölgy az ablakok mögött és szerencsém is van, ott a legrövidebb a sor. A pénztáros megérti a problémámat, de az IC-pótjegyet kapásból visszautasítja, a jóindulat megtartása érdekében ezt lenyelem. A másik jeggyel a kezében vad telefonálásba kezd, ehhez állítólag „engedélyt kell kérnie Pestről”, mert kedvezményt utólag érvényesíteni nem lehet. Azzal biztat, hogy ez nem utólagos kedvezmény-érvényesítés, hanem az automata hibázott.

Közben apró, de emlékezetes közjáték: mögöttem gyűlik a sor, egy anyuka – nyakában csimpaszkodó gyerekkel – mondogatja, hogy nem baj, még mindig bízik abban, hogy eléri a vonatot. Hátrafordulok, mondom neki, hogy ne álljon itt a sorban, ott van a jegyautomata, jobbra az ajtó mellett. Á – mondja – egyszer már megpróbálta, de nem jött rá, hogyan működik. Nem hagyom annyiban, mondom neki, válassza ki az állomást és kövesse az utasításokat, hülyebiztos megoldásokat fog látni. Hitetlenkedve hallgat, de aztán kiáll a sorból és elindul az automata felé.

Közben a pénztároshölgy befejezte a telefonálást, sajnos bonyolódik az ügyem, át kell fáradnom az ügyfélszolgálatra, ő már telefonon kikövezte előttem az utat. Az ügyfélszolgálatos hölgy nem veri ki a balhét, hogy benyomulok a helyiségbe a biciklimmel, elém tesz egy jegyzőkönyvet, hogy írjam le a tényállást. Megteszem, macskakaparás, remélem el tudják majd olvasni. Tehát az automata nem tudott a mobilitási hétről és az IC-pótjeggyel együtt kötelezően kiadta a teljesáru kerékpárjegyet is. Pecsét, a jegyzőkönyv melléklete a kerékpárjegy. Biztatás: egy hónapon belül mindenképpen fognak nálam jelentkezni és nagy valószínűséggel visszautalják a pénzt. Hurrá, bár én azt hittem, kezembe nyomnak egy ezrest, aztán jónapot.

Elhagyom a helyiséget, irány a barcikai bézé. Szemem sarkából még látom, hogy a kisgyerekes anyuka megint a pénztárnál áll. Minden hiába. A bézén a kalauzhölgy veri a patáliát, hogy miért nincsen kerékpárjegyem. Mondom, bevonták, ezért és ezért. Vonatinfó meg nem ad nulla forintosat. Megenyhül, legyint.

Barcikáig mindenhol csurog a rozsda a vágányok körzetében, az állomásokon a térvilágító lámpákat alulról ráapplikált drótháló védi, gaz, szemét, szenny, romlás mindenhol. Valószínűleg ez az egyetlen hely Magyarországon, ahol kétvágányú pályán bézék húznak el egymás mellett. Brahiból figyelem, hogy vajon látok-e villanymozdonyt errefelé egyáltalán, de nem, Berenténél a Borsodchemből származó tartályszerelvény is Szergej segítségével kel útra. Ez a nap rosszul kezdődik, de majd jobban fog folytatódni.

Slusszpoén: este a visszaútra Start-kártyához tartozó ingyenes szombati kerékpárjegyet veszek a Vonatinfóból, igaz, hogy még csak péntek van. A jegyen nagy betűkkel az áll, hogy mobilitási hét – ingyenes kerékpárjegy. Ki érti ezt?

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!