Mozdonyt Magyarországról?! Még szép!

iho/vasút   ·   2014.12.15. 18:45
softronic0

Horváth László, a LAC Holding elnök-vezérigazgatója történelminek nevezte az eseményt, amit a LAC égisze alá tartozó CER Cargo folyamatos növekedésére vezetett vissza. A korábban kizárólag bérelt mozdonyokkal fuvarozó CER ugyanis már saját gépeket is vásárol, és a piackutatás során bizonyosodtak meg arról, hogy az igényeiknek a Softronic gépei felelnek meg a legjobban. A LAC és a Softronic üzleti kapcsolatában a román fél vetette fel a magyarországi mozdonygyártás lehetőségét, amiben a jelek szerint a LAC is komoly fantáziát lát. Pontosabban eleinte a Transmontanák összeszerelésére és hazai karbantartása nyílik lehetőség – hogy hol, arra egyelőre még nincs válasz, de sokan a debreceni, a Grampet tulajdonában lévő, jelentős részben üresen álló vagongyárat tartják befutónak.

Ionel Ghiţa és Horváth László a szándéknyilatkozat aláírását követő kézfogása. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ami a további forgatókönyvet illeti, tavaszra várható a Softronic 51 és a LAC Holding 49 százalékos tulajdonrészével megalakuló vegyesvállalat létrejötte, 2016 elejére meg az első, eladásra szánt mozdony is elkészülhet.

Ionel Ghiţa, az 1999-ben alapított Softronic Csoport (ide tartozik a Softrans magánvasút-társaság is) elnöke Magyarország a vasúti tranzitszállításokban betöltött fontos szerepét is méltatva kijelentette, a magyar vasúti járműgyártás megőrzött hagyományaira alapozhatják az új mozdonyok előállítását. A craiovai gyár eddig egyébként huszonöt 15 és 25 kV alatt is közlekedni képes, felszereltségtől függően 2,5–3 millió euróba kerülő Transmontanát épített, de hamarosan elkészült a 3 kV-os gép prototípusa is. Kérdésünkre válaszul Ghiţa elmondta, egyelőre évente öt, megújult formatervű mozdony magyarországi összeszerelésével számolnak, és ezzel párhuzamosan a Transmontanák szekrényeinek és forgóvázainak gyártása is fokozatosan a magyarországi helyszínre települ. A későbbiekben a termelés akár évi több tucat mozdonyra is felfuthat, több száz alkalmazottnak adva munkát.

A Softronic legújabb büszkesége a Hyperion elővárosi villamos motorvonat, és a hazánkban is ismert a másik villamos mozdonya, a Phoenix.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek