MRJ: átrepült az első csinos japán Amerikába

iho   ·   2016.10.04. 16:15
cim

Ötödszörre halaszt a Mitsubishi, jósolja az Asahi Shimbun című japán napilap, annak az amúgy örvendetes eseménynek a kapcsán, hogy a két repülőképes prototípus egyike eljutott végre az intenzívtesztprogram helyszínére, az Egyesült Államokba.

Mint többször beszámoltunk róla, a japánok számára rendkívüli fontossággal bíró új 70–90 személyes regionális típus az első, a szigetországban készülő és saját konstrukciójú utasszállító egy hatvanas évekbeli kéthajtóműves, a NAMC YS11 után. Vagyis némiképp a nemzeti büszkeség kérdése, hogy a mostani fejlesztés sikeresen lezáruljon az első forgalomba álló példány átadásával, ami egyébként 2013-ban kellett volna, hogy megtörténjen.

(fotók: Mitsubishi)

A jelenlegi hivatalos állás szerint, pontosabban a Mitsubishi tavaly átdolgozott és még érvényesnek mondott menetrendje szerint 2018 közepére teszik a gép első sorozatgyártott példányának forgalomba állítását, de a friss hírek már a japán sajtóban is úgy szóltak, hogy a gyártó ismét halasztani fog, és az aviatikai szaksajtó is erre számít.

Az, hogy a tavalyi szűzfelszállás után a berepülés igazi helyszíne a Washington állambeli Moses Lake lesz, ahol a Boeing új típusait is jelentős részben tesztelik, már jó ideje ismert, és racionális döntésnek tűnik, hiszen itt a kiszámíthatóbb időjárás és a berepülésekhez szükséges légtér mellett a szakértelem és a megfelelő felszerelések is rendelkezésre állnak, beleértve a technikai és telemetriai központot. A programot összesen négy géppel teljesítik, a másik három beérkezéséről egyelőre nincs hír, tekintettel arra, hogy ezek közül kettő még nem repült. Az egyébként igen csinosra sikerült típus második példányának felszállásáról júniusban számolt be a cég.

Ami viszont megintcsak szkeptikussá teszi a repülősajtót is, az az, hogy maga a Japánból az Egyesült Államok nyugati partvidékére történő átkelés is problematikusnak bizonyult, legalábbis kétszer kellett a tervezett felszállást „technikai problémák” miatt halasztani, az átrepülés így egy hónapot késett. A hírek szerint a gép kondicionáló rendszerével voltak gondok, más információk a megfigyelő rendszer hibáiról szóltak, mindez persze nem olyan súlyos ügy, mint a korábbi szerkezeti probléma, ami miatt az igazán komoly, több hónapos csúszás bekövetkezett. A tavaly végzett statikus tesztek ugyanis a törzs–szárny-csatlakozásnál strukturális gyengeségeket mutattak ki, meg kellett erősíteni a szárnyközéprész kialakítását, és ezt a módosítást az összes gépre nézve el kell végezni, vagyis egyfelől robusztusabbra kellett áttervezni ezt a létfontosságú szerkezeti részt, másrészt a javítást a többi tesztpéldányon is végre kellett hajtani.

Remélhető, hogy ennyire súlyos problémát a berepülés további fázisaiban már nem fedeznek fel, de az biztos, hogy akár lesz újabb halasztás, akár nem, az áttervezés és a módosítások költségein túl maga a program elhúzódása is plusz terhekkel növeli a már amúgy sem könnyen elviselhető fejlesztési büdzsét.

A kibocsátó légitársaság az All Nippon Airways: mondhatjuk, hogy ez a társaság már eléggé edzett az új típusok problémái dolgában, hiszen az ANA fogadta flottájába öt évvel ezelőtt a három évet késett első Boeing 787-eseket is. A csúszás mindkét esetben azt jelenti, egy a légitársaság gazdaságos működése szempontjából rendkívül fontos új típust nem tud időben besorolni a járataira, ez az MRJ esetében azt jelenti, hogy csak később élvezheti a felhasználó azt az előnyt, amit a gép húsz százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztása jelentene neki.

Az ANA egyébként huszonöt példányt rendelt, de a Flightglobal szaklap a maga kommentárjában arra figyelmeztet, az átadásig tervezett húsz hónap nem biztos, hogy elég lesz a teljes program lerepüléséhez, hiszen feltehető, ami minden új utasszállító esetében bekövetkezett az elmúlt évtizedekben, hogy időközben derülnek ki újabb problémák, amelyek hátráltatják a berepülést és a típusalkalmassági engedély megszerzését.

Hogy valóban gondok vannak a programmal, azt jelzi a Mitsubishi híradása arról, hogy a konszern repülőgépgyártó vállalatának négy vezetőjét október elsejei hatállyal lecserélték, mindegyik érintett változás a műszaki fejlesztéssel, illetve a tervezéssel kapcsolatos kulcspozíciókat érint. (Már a negyedik halasztás alkalmával idéztük, a repülőgépgyártó elnökének azt az érdekes megjegyzését, miszerint a késések a döntéshozatal lassúságával is összefüggenek.) És mindeközben a cég hírlevele valójában nem azt cáfolja, hogy további csúszás várható, hanem azt, hogy a Mitsubishi már döntött volna az ötödik átadási időpontról.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

MentésMentés

Kapcsolódó hírek