Negyedével növelné a vasúti teherszállítást a következő tíz évben Németország

iho/vasút   ·   2021.02.11. 18:05
rendezopalyaudvar

Az idei évvel újabb jelentős vasúti beruházások kezdődnek meg minisztériumi támogatással.

A német Szövetségi Közlekedési és Digitálisinfrastruktúra-minisztérium (BMVI) célja az, hogy a vasúti szállítás mennél gyakoribb igénybevételére ösztönözze a fuvarozó vállalatokat. Ennek érdekében lépéseket tettek a szektor könnyebb hozzáférhetőségéhez, többek között terveket lehet elérni a vasúti infrastruktúra könnyebb és gyorsabb hozzáféréséhez. A minisztérium ezen felül egy kétszázmillió eurós (bő hetvenmilliárd forintos) finanszírozási programot indított el a magánbefektetők ösztönzésére.

A vasúti teherfuvarozás egyre inkább központi szereplővé válik a német politikai és fejlesztési napirendben. Az év elején Angela Merkel német kancellár egy interjú során elmondta: csak a vasút által valósíthatja meg klímacéljait az ország, és hogy még több árut akarnak a közutakról a vasútra terelni. Alig egy hónappal később pedig Andreas Scheuer közlekedési miniszter jelentette ki, hogy mennél rövidebb úton és mennél egyszerűbben lehet elérni a vasúti szállítást, annál nagyobb valószínűséggel fogják azt igénybe venni a cégek az áruik fuvarozásához. Ezért is támogatják a magánbefektetéseket, az átrakóhelyek építését, valamint a tervezés meggyorsítását.

Hogy a vasúti áruszállítás mértéke a következő években emelkedjen, a minisztérium növelni fogja a vasúti kapcsolatokat érintő magánbefektetések támogatását. Március elsejétől a kormány finanszírozási programja állja az összeköttetések építésével, kibővítésével, reaktiválásával és karbantartásával kapcsolatos költségek felét. Ez 2021 és 2023 között évi 34 millió eurót, vagyis körülbelül 12 milliárd forintot jelent, 2024 és 2030 között pedig évenként 49 millió eurót (közel 17,5 milliárd forintot).

A minisztérium ezen felül létre akar hozni egy még hatékonyabb üzleti modellt a magánbefektetéseket érintően, valamint elősegítené a jobb és gyorsabb tervezést. Központi figyelmet kapnak a magánberuházásokat visszatartó lehetséges akadályok is. A BMVI azon van, hogy a költségeket igazságosan osszák szét az infrastruktúra-társaságok és a befektetők között, így a költségek arányos megosztása érdekében jogi pontosítást adott ki az általános vasúti törvényhez.

Az új intézkedések egyik lenyűgöző pontja a kisebb vagy közepes méretű teherpályaudvarokba történő invesztálás. A minisztérium két okból helyezi központi szerepbe a vidéki területeket. Egyrészt a nem nagyvárosi régiók pénzügyileg profitálhatnak az ilyen fejlesztésekből, másrészt az új állami támogatási tervek egyik elsődleges célja, hogy gyors és egyszerű összeköttetést nyújtson a vasúti fuvarozáshoz. A potenciális befektetőknek könnyebbé válik a vasúthoz való hozzáférés viszonylag rövid távolságon belül a regionális teherpályaudvarok építésével vagy felélesztésével. A minisztérium azt szeretné, ha a vasutat választó cégek közelében lenne egy teherpályaudvar.

Ráadásul az ipari vagy kereskedelmi területek létrehozása mostantól magában fogja foglalni a vasúti összeköttetés megtervezését is. Következésképpen a leendő csomópontok vagy már a működésük kezdetétől vasúti szállítási lehetőséget fognak garantálni, vagy pedig képesek lesznek arra, hogy kibővüljenek a vasúti szállítással, mivel már birtokában lesznek a szükséges terveknek és tanulmányoknak – számol be a Rail Freight.

(Nyitókép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek