Nem várt vendég Ferihegyen: a leghosszabb 340-es

iho   ·   2013.07.15. 17:43
cim

A világ egyik leghosszabb repülőgépe a SkyCourt előtt

Nem várt, de annál érdekesebb vendég köszönt be ma hajnalban Budapestre – adja hírül a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. A Lufthansa német légitársaság Airbus A340-600 típusú gépe Hongkongból Münchenbe tartott, amikor kénytelen volt megszakítani útját Budapesten.

Ezen a fotón érzékelni leginkább a gép méreteit

A német légitársaságtól kapott tájékoztatás szerint a technikai jellegű leszállás hátterében az állt, hogy a hatalmas úton végig olyan erős ellenszél fújt, ami miatt a tervezettnél korábban kellett a gépnek leszállnia tankolni.

Felszállás a 31-es balpályáról

A második, egyébként utasok nélküli gép éppen két repülőtér között hajtott végre átrepülést és hozott speciális vontatóvillát a 600-as változathoz, mert az nagyobb és nehezebb, mint a többi 340-es típus.

Budapesttől Münchenig már meg se kottyan az interkontinentális négyhajtóművesnek

A müncheni gép végül 11 óra körül emelkedett fel 281 utassal a fedélzetén, a másik meg nem sokkal később eredeti úticélja, Frankfurt felé repült tovább.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.