Nincs megegyezés a szakszervezetek és a BKV között

Bánhidi Emese   ·   2014.04.11. 20:35
kemseicim

Ezt Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke mondta az ihonak.

– Miről tárgyaltak ma?

– Kollektív munkaügyi vita volt a VTDSZSZ és a BKSZSZ, a két BKV-s nagy szakszervezeti szövetség és a munkáltató között. Ennek a kollektív munkaügyi vitának hat pontja volt. Az első pont a tavalyi bérmaradványnak a kifizetése volt, ami a tavalyi megtakarításból következett, és korábban volt egy olyan ígéret a cég részéről, hogy akkor ennek egy részét kifizetik a dolgozóknak. A második pont maga a 2014-es bértárgyalás volt. A harmadik pont a jubileumi elismerések, leánykori nevén törzsgárda jutalomrendszernek az életben tartása volt. A többi a cégnek a finanszírozásával, lerobbant műszaki állapotával, meg a BKV és a BKK közötti közszolgáltatói szerződéssel kapcsolatos problémákról szólt.

Mi van az első három ponttal? Jutottak valamire?

– A közszolgáltatási szerződéssel és a műszaki állapotokkal kapcsolatos kérdések bonyolultabbak. Most is látjuk már, hogy egyhamar nem tudjuk lezárni. Ha viszont a béremelésben sikerül megegyezni, akkor viszonylag hamar lezárhatóak ezek a részek. Sikerült srófolnunk az összegen, mert a legutolsó verzió szerint félévtől lett volna csak a béremelés, ebből visszahátrált a munkáltató, és úgy néz ki, hogy vállalja azt, hogy áprilistól szóljon a béremelés. Ezen kívül még van egy vállalása arra, hogy a törzsgárda, vagyis a jubileumi elismerést is kifizeti, és hogy az úgynevezett év végi 36 ezer forintos vásárlási utalványt, valamint a havi 5000 forintos Erzsébet-utalványt is megkapjuk.

(Fotó: Kemsei Zoltán)

Mikor lesz a következő tárgyalás?

– Hétfőn lesz még egy szűkebb bizottsági ülés, és keddre erről egy plenáris bértárgyalás lesz, ahol minden szakszervezet ott lesz, és akkor meglátjuk, hogy sikerül-e ezeket tető alá hozni, vagy nem.

Kompromisszummal, de talán sikerül megállapodniuk, nem?

– Közel vagyunk ugyan egymáshoz, de még távolról sem olyan jó minden. Mert például a jubileumi elismerésnél évek óta egy 93 ezer forintos szorzószámot alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy aki 10 éve itt van, az a 93 ezer forintnak a felét kaphatja meg, ha 15 éve, akkor már az egész 93 ezret, ha 20 éve, akkor másfélszeresét, stb. Ezt minden dolgozó kapja. Ezt szerettük volna fölemelni a jelenlegi minimálbérre, 102 ezer forintra. Illetve ha már az első három hónap kimarad a béremelésből, mert csak áprilistól lenne hatályos, akkor legyen egy egyszeri kompenzációs összeg. Úgy néz ki, hogy a tavalyi bérmaradvány kifizetését most a munkáltató akár pótlékként is kifizetné. Szerintem kedden eldől, én úgy gondolom, hogy ezt kis jóakarattal mindkét fél részéről kompromisszummal össze lehet hozni. Van még miről beszélni, de ha jól mennek a dolgok, akkor ez a két tárgyalási forduló elég lesz rá.

De akkor ezeket a pluszokat jövő évtől már beépítik a fizetésbe, nem? Szóval jövőre nem kezdődik minden előről?

– A jubileumi elismerésnél végül is minden évben a szorzószámot kell csak megvitatni, arról sajnos jövőre is kell majd beszélni. A béremelés nyilván beépül a bázisba. A tavalyi bérmaradvány csak egy egyszeri történet, tehát arról jövőre nem kell vitázni. Egyszer már voltunk hasonló helyzetben. Akkor történt meg az, hogy valószínűleg igazgatósági döntés hatására, a munkáltató visszalépett, és azt mondta, hogy csak félévtől tudja megadni a béremelést. Most gyakorlatilag kezdünk eljutni abba az állapotba, amelyikben már korábban is voltunk. Ez megint megállapodás-közeli helyzet, de nyilván itt jósolni előre nem lehet. Kedden kiderül, hány szakszervezet mondja azt a tagsága véleménye alapján, hogy elfogadható lesz, és hány mondja azt, hogy nem. Ezt a verziót ebben a formában, ahogy a munkáltató most elmondta, még mi sem fogadtuk el, de közel vannak egymáshoz az álláspontok.

(Fotó: Istvánfi Péter)

Úgy gondolja, hogy elhárulhat a sztrájkveszély? Az EKSZ ugye már megalakította a sztrájkbizottságot.

– Az EKSZ-nek nem ismerem a kollektív munkaügyi vita beadványát, de úgy tudom, hogy nemcsak ezek a pontok vannak benne, hanem különböző más pontokat is vitatnak. Például a BKV-finanszírozás ügyét, amit nem lehet két nap alatt rendbe rakni, most csak egy ütemtervet lehet felvenni a folyamatos tárgyalásokról. Azt nem tudom, hogy az EKSZ milyen lépésre szánja el magát. Én mindig optimistán megyek be minden tárgyalásra, bízom az utolsó pillanatig is, hogy sikerül megegyezni.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) múlt héten alakította meg a sztrájkbizottágot, mert akkor ők úgy látták, távoli még a megállapodás. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke az ihonak elmondta: ez a múlt heti bejelentés annak eredménye, hogy a korábbi bérajánlatot visszavonták.

– Ennek a sztrájkbizottságnak a bejelentése pontosan amiatt történt meg, mert nemhogy a bérmegállapodásban nem jutottunk előre, hanem a már megállapodásközeli állapot is megszűnt. A munkáltató ugyanis a tavalyi bérmaradvány kifizetését egy olyan ultimátum köré helyezte, amely elfogadhatatlan volt mindenki számára. Azt mondta, hogy rendben, kifizetik a tavalyi évre a járandóságot egy feltétellel: ha azt az idei bérfejlesztésnek tekintjük. Azt gondolom, ez zsarolás. Azért elfogadhatatlan, mert a munkavállalók egyszerűen nem tudnak nyerni vele, csak veszíthetnek, hiszen egy a tavalyi évben megdolgozott többletmunkával terhelt feladatok miatti járandóságot a fejlesztési lehetőségekkel kellett volna összekeverni. Ez vicc.

(Fotó: Bánhidi Emese)

És lesz valamikor sztrájk?

– Mi a sztrájkbizottság megalakulását annyira komolyan gondoljuk, hogy meg fogjuk kezdeni az aláírásgyűjtést a dolgozók között, hogy a sztrájk támogatását hivatalosan is meg tudjuk megtenni. Hogy mi fog történni, az nyilván függ a többi szakszervezet lépésétől, amelyek szintén tárgyalnak, illetve, hogy jövő héten sikerül-e kimozdítani a tárgyalásokat a holtpontról.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közút Haszonjármű

EKM: gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

iho/közút   ·   2024.06.19. 08:05

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.