Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma

MTI/iho   ·   2019.07.24. 15:03

Éves összehasonlításban öt százalékkal több mint 7,84 millióra emelkedett a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az első fél évben – közölte szerdán a repülőtér. Az idei első félévi adatok a várakozások felső határán mozognak. A legnagyobb forgalom már hagyományosan Londonba irányul, hetente kilencvenöt járat. Nagyon népszerűek a Párizsba, Moszkvába, Amszterdamba és a Frankfurtba irányuló járatok is.

"Az utasforgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy az első fél évben kilenc új célpontba repülünk, tíz útvonalon, köztük egy távolságin, sűrűsödtek a járatok, és három új légitársaság kezdte el használni repülőterünket" – mondta Václav Rehor, a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság menedzsmentjének igazgatója. A Boeing 737 MAX típusú repülőgépek márciusi üzemen kívül helyezése egyelőre nem befolyásolta lényegesen a forgalmat. Az első fél év eredményei biztatóak, és azt jelzik, hogy a prágai nemzetközi repülőtér utasforgalma az idén meghaladhatja a tizenhétmilliót, ami új rekord lenne.

Tavaly a repülőtér utasforgalma éves összehasonlításban kilenc százalékkal 16,8 millióra emelkedett. A repülőtér a tavalyi évet több mint 3 milliárd 415 millió koronás adózott nyereséggel zárta, ami 1 milliárd 369 millió koronával haladja meg a cég előző évi profitját – közölte a repülőtér korábban tavalyi éves jelentésében.

A nemzetközi repülőtér jelentős beruházásra készül: az elkövetkezendő öt évben több tízmilliárd korona (többszáz milliárd forint) értékben szeretnék bővíteni és fejleszteni a légikikötőt. Új parkolóház, kifutópálya és egy teljesen új terminál is épülhet a jövőben. Az új létesítmények jelentősen gyorsítanák a repülőtér forgalmát. A tervek szerint 2025-re készülnének el a munkálatok, ekkor a reptér éves utasforgalma várhatóan huszonegymillió körül mozog majd. A repülőtér képviselői szerint már elkészültek az új terminál látványtervei, ami mellett az utasokat lebonyolító ellenőrzőpontok és beszállókapuk is létesülnek. Az építést 2021-ben kezdhetik meg, a teljes új terminál hat éven belül fejeződhet be. A tervek szerint az új terminál a jelenlegi 2-es terminál szomszédságában épülhet meg. A becsült építkezési költségek huszonhétmilliárd koronára (325 milliárd forint) rúgnak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek