Nyárutó-őszelő az Indóházzal

iho   ·   2016.07.31. 18:45
00kicsi



Mi folyik Szolnokon? Botránytól nem kell tartania a kedves olvasónak, ám a Szolnoki Járműjavítóról – a bővítésekről adott tudósításokat és az IC+-kocsik készültét leszámítva – ilyen részletes anyagunk talán sohasem jelent még meg. A főműhelyt bemutató, bőséges cikken kívül külön írás foglalkozik a közelmúltban elkészült új felépítménymérő szerelvénnyel is.

Búcsú Csingertől... Egy, a vasútbarátok számára emblematikus vonalon haladt el az utolsó vonat, ugyanis most már a dunaújvárosi kohó sem tart igényt a hazai bányászású mangánércre. A bánya (és vasútja) a századik évét sem érte meg, az 1917-ben indított kitermelést idén állították le. Az ide közlekedő, Púpos vontatta különvonat emlékét pedig már csak a vasútbarátok emlékezete őrzi.

Nemzetközi vasúti rovatunk élére természetesen a svájci Gotthard-bázisalagút megnyitása kívánkozik. Az Alpok alatt átvezető, ötvenhét kilométeres alagutat csaknem két évtizeden át építették, mígnem idén átvágták a szalagot. A létesítmény azon kívül, hogy a Svájcon áthaladó tranzitforgalmat a helvétek igen pozitív hozzáállása eredményeként kötöttpályára tereli, a világ leghosszabb alagútja lett a japán Szeikant (53,9 kilométer) és a Csalagutat (50,5 kilométer) megelőzve.

A kisvasúti rovatban kapott helyet, de villamos a javából a linzi Pöstlingbergbahn. Méghozzá adhéziós társai között is a legmeredekebb, csaknem végig 105, egy rövid szakaszon 116 ezrelékes az emelkedés, a 2880 méteres teljes távon 255 méteres szintkülönbséget küzd le. Az 1898-ban épült rövidke vonal a közelmúltban fokozatosan korszerűsödött: 1988-ban a kalauz nélküli közlekedés az állomási jegykiadó automatákon kívül a vezetőállásról állítható váltókat is magával hozta, 2005-ben pedig a teljes rekonstrukció során a nyomtávot is csökkentették méteresről 900 milliméteresre.

Portugália fővárosa a villamosbarátok Mekkája. A mediterrán város ódon házai között veterán járgányok kanyarognak, az 1755-ös lisszaboni földrengés, majd az azt követő szökőár és tűzvész által csodával határos módon megkímélt Alfama városnegyed fő látványosságaként. A menetrend szerinti járműveken kívül utazhatunk a kifejezetten turistáknak, városnézésre kialakított járművekkel, és a villamosmúzeumon belül sem kell gyalogolnunk egy helyi járatú tuja jóvoltából.

A TT méretarányú vasútmodelleket szeretők új, hazai vonatkozású motorvonatot kaphatnak kézhez. A Tillig ugyan már 2009-ben megjelentetett egy magyar festésű Desirót, ám a kis példányszám miatt hamar feledésbe is merült a termék. A legújabb, a német eredetiből – tökéletes magyar feliratozással! – átfestett 031-es a nagyvasúton is a második, Görögországból származó kontingens egyik példányát mintázza meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek