Őfelsége hajója

Csaknem 28 méter széles és 152 méter hosszú volt a két év alatt épített, majd négy és fél évi szolgálat után elsüllyesztett SMS Szent István csatahajó, mely fotó-video-tárgyi emlékek formájában a múlt héten Újvidékre érkezett. A Vajdasági Múzeum (Duna utca 35.) egészen május 10-éig otthont ad Magyarország egyetlen, szerencsétlen sorsú csatahajója emlékének, melyet osztrák–magyar monarchiabeli hadihajóként 1918-ban süllyesztettek el olasz torpedók.

A Zára (Zadar) környékén, a Premuda-szigettől mintegy 9 mérföldnyire, 66 méter mélyen fekvő hajóroncsról 37 tárgyat hoztak fel a búvárok, ezeket, valamint korabeli felvételeket, sőt videofelvételeket gyűjtött össze a pulai (Póla) Isztriai Történelmi és Tengerészeti Múzeum két kurátora: Katarina Pocedić és Gordana Milaković, és most munkájuk gyümölcsét láthatjuk a kiállításon. Mindketten megtisztelték jelenlétükkel az újvidéki kiállítás megnyitóját, így tőlük tudtuk meg, hogy az egy kissé nagyobb terembe is kényelmesen beférő anyagot több éven keresztül gyűjtötték. Első ízben 1974-ben merültek le búvárok a hajóhoz, miután az Adria titkai című tévésorozat készítői felfedezték a roncsot. Öt évvel később, 1979-ben ők készítették el az első víz alatti felvételeket is róla, majd 1990-ben az olaszok, 1994-ben pedig az osztrákok is lemerültek a hajóroncshoz.

A magyarországi Szent István Búvárrégészeti Expedíció tagjai 1994 októberében látogathatták meg először e tengeri emlékhelyet. A hajótesten négy lyukat találtak, ebből kettő a MAS–15, egy pedig a MAS–21 típusjelzésű olasz torpedónaszádról kilőtt torpedók becsapódásának következtében keletkezett. Érdekességként mondjuk el, hogy a csatahajó az első olyan nagy vízkiszorítású hajó, melyet torpedóval süllyesztettek el. A Szent István csatahajó rézből készült névtábláját és a más tárgyi emlékeket: tányérokat, tálakat, messzelátót, lámpatestet a pólai múzeumban állították ki, de a nevét viselő kiállítás része is, tehát most éppen Újvidéken látható.

„Amit tudhatunk a hajóról, azt többé-kevésbé bemutatja ez a kiállítás. Csodálatos dolog, ha valaki személyes emlékkel gazdagítja ismereteinket, s ilyen csoda történt Újvidéken is. Megszólított bennünket egy hölgy, és elmesélte mindazt, amit a Szent Istvánon szolgáló nagyapjától egykor hallott” – mondta lapunknak nyilatkozva Katarina Pocedić. – „Ismereteinket valóban már csak így bővíthetjük, s ez nagyon jó. Érdekes, hogy Eszéken is nagy érdeklődés övezte a 94 évvel ezelőtt elsüllyesztett hajó kiállítását. Feltételezem, hogy az egykori monarchiabeli területeken hasonló lesz a fogadtatás, mint Eszéken és Újvidéken volt.”

A látogatókat fotók, videofelvétel fogadja, és a csodaszép tárgyak, közöttük a brezovai Pirkenhammer porcelángyár csodálatos tányérjai és táljai, melyeket homokba „tálalva” tártak a látogatók elé, mintegy megerősítve a tudatot, hogy az elmúlt kilenc évtizedben bizony a tenger mélyén pihentek. A kiállításlátogatót leginkább mégis a korabeli filmfelvételek rendítik meg, azok között is az, amely megörökítette a hajó süllyedését. A mindössze pár percnyi felvétel tanúsítja a fedélzetre rohanó legénység rémületét, majd a hajó gyors süllyedését. Ez is ritkaságszámba megy: a Szent István egyike annak a kevés hajónak, melyeknek végzetét filmre vették. A filmből befolyt pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel.

Őfelsége hajója, az SMS Szent István a reményteli kezdet után gyors véget ért. A Monarchia haditengerészetében és a világon is az első és egyetlen dreadnought hadihajóosztályba tartozott, kivételes tűzerővel és harci képességekkel rendelkezett, a flotta és a Monarchia büszkesége volt. Azért építették, hogy elrettentse és visszariassza az ellenséges hadihajókat az Adria keleti partjaitól. Az akkori magyar országgyűlés csatahajók megépítéséhez szükséges pénzt ajánlott fel, azzal a feltétellel, ha az egyiket a magyar Ganz-Danubius fiumei (Rijeka) gyára építheti meg. A Szent István külsőleg annyiban tért el testvérhajóitól, hogy ezen a hajón az első kémény köré platformot építettek, amely a parancsnoki hídtól egész a hátsó kéményig húzódott, és számos fényszórót helyeztek rá. Különbség volt az is, hogy ez a hajót nem szerelték fel torpedóhálóval, valamint a főárboc elé másmilyen ventilátort építettek, mint amilyent a többi csatahajón helyeztek el.

Míg a testvérhajóit négy, addig a Szent Istvánt két hajócsavar hajtotta. 1912 januárjában kezdték építeni, 1914-re elkészült, 1915-ben állították hadrendbe, ennek ellenére főleg a pólai kikötőben töltötte a háborús éveket, ötvennégy napot töltött csupán a vízen. A végzetes napon, 1918. június 10-én a torpedók a jobb oldali első és második kazánházat találták el, valamint átszakították a válaszfalat is. A kiállításon jól illusztrált vázlat bizonyítja, hogy a lék a vízvonal alatt 5 méterrel keletkezett, így a hajó azonnal 10 fokban megdőlt. A hajó sebességét csökkentették, majd a part felé vette az irányt. A közelben levő Tegetthoff hadihajó megpróbálta elvontatni, de a vontatókötél elszakadt. Egyre több víz tódult be a hajótestbe, a hajó felborult, majd 7 perc múlva elsüllyedt.

A szakértők szerint a Szent István a Tegetthoff hadihajóosztály tervezési hibái (alacsony vízkiszorítás, magasra helyezett súlypontés a 12 darab 305 mm-es löveg óriási súlya) miatt süllyedt el ennyire gyorsan. A Császári és Királyi Haditengerészetnél követelmény volt, hogy a tengerészek tudjanak úszni, ennek köszönhetően a hajó 1087 főnyi legénysége közül csak 85 matróz és 4 tiszt vesztette életét. A csatahajó roncsa az iszapba fúródva 120 fokos szögben, a hajógerinccel felfelé fekszik a tenger mélyén. Legendája azonban az idén körbejárja az egykori Monarchiát. A kiállítás Eszékről érkezett, a következő állomáshelye Szabadka.

Másodközlés, Nagy Magdolna cikke a Magyar Szó vajdasági hírportálon jelent meg.