Óriáshajók Kínából Omannak

MTI   ·   2012.05.22. 12:31

Kína legnagyobb magán hajóépítő vállalata elindította rekordméretű teherhajóit ománi megrendelőjének - jelentette kedden a kínai média.

A 380 ezer tonnás hajókat a kelet-kínai Nantong kikötővárosban bocsátották vízre. Egyelőre a nyílt tengeren tesztelik őket, majd júniusban adják át őket az ománi hajózási vállalatnak. A nevüket Omán legfejlettebb városáról, illetve egy tartományról kapták.
A China Rongsheng Heavy Industries Group Holdings Limited összesen négy 380 ezer tonna kapacitású hajó gyártására szerződött 2009-ben, összesen 480 millió dollár értékben. A cég közlése szerint a két hajó a világon a legnagyobb ömlesztett áruk, illetve vasérc szállítására alkalmas vízi jármű.

A hajók hossza 360 méter, szélessége 65 méter és merülésük 30,4 méter. Gyártóik hangsúlyozzák, hogy tervezésükkor környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek. Omán, az ország legnagyobb mélytengeri kikötőjét Sohar városban már alkalmassá tette a fogadásukra.

A rendelkezésre álló információk szerint a Vale Sohar és a Vale Liwa vasércet fog szállítani a brazíliai óriás bányavállalat, a Vale és ázsiai vevői között.

Kapcsolódó hírek