Orosz légierő: a sarkvidékre tárazva

iho   ·   2015.03.14. 13:45
cim

Bár Robert J. Papp, Jr. admirális, az amerikai parti őrség volt parancsnoka és az amerikai kormány különleges sarkvidéki amerikai megbízottja (U.S. Special Representative for the Arctic) csütörtöki washingtoni előadásában nem a katonai kérdések domináltak, az Északi-sark „tulajdonjogának” eldöntését befolyásolja majd a felvonultatható légi, szárazföldi és tengeri erő. Legalábbis a nagyhatalmi elképzeléseket tápláló Oroszország szerint biztosan: ennek megfelelően építi újra a légierő hatékony használatához szükséges infrastruktúráját.

2015 végére a tervek szerint az orosz légierő tizennégy működő repülőtérrel rendelkezik majd a Sarkkörtől északra. Ebből négy most is üzemel, míg tíz repülőteret újonnan építenek ki, vagy a Szovjetunió összeomlása utáni időszakban elhagyott bázisokat nyitják meg újra. Ezt az „újranyitási” folyamatot még 2012-ben megkezdték, és azóta Novaja Zemlja, Narjan-Mar, Osztrov Greem-Bell és Rogacsevo repülőtereit újra használja az orosz légierő.

MiG-31BM felszállás közben

Komoly jelzés az is, hogy Murmanszk mellé modernizált MiG-31BM Foxhound nagy hatótávolságú elfogó vadászgépeket csoportosítottak át, növelve az Északi-sarkkal határos orosz légtér védelmét. Friss hír szerint a MiG-iroda vezetője azt nyilatkozta, a 31-esek 2026-ig biztrosan repülnek még, a típusból százhúsznál több áll szolgálatban és „még ennél is több” gép várakozik szükség esetén kikonzerválásra, ha szükség lesz rájuk. Elemzők szerint a MiG-31-es éppen nagy hatótávolsága miatt alapvetően fontos típusa az orosz sarkividéki arzenálnak, mert még az újonnan létesített vagy felélesztett bázisok sem nyújtanak ennek a hatalmas körzetnek teljes légtérvédelmi fedettséget.

Az orosz légierő sarkvidéki képességeit növeli majd néhány esztendőn belül a két új légiutántöltő repülőgéptípus hadrendbe állítása is. A jól ismert Il-78 Midas tankergépek utódjából, az Iljusin Il-478-as típusból a légierő a következő három év alatt legalább 35–40 példányt szeretne hadrendbe állítani. A modernizált hajtóművekkel és műszerezettséggel rendelkező, de az Il-76-os aerodinamikailag nem éppen ideális kialakítását öröklő tankergépeknél is többet akar az orosz légierő.

Az Il-76-os továbbfejlesztése, nagyobb teljesítmény, modernizálás

Ezért alakítanak át használt Iljusin Il-96-400T polgári négyhajtóműves teherszállító repülőgépeket. Az új, Il-96-400TZ típus a gyártó szerint 65 tonna üzemanyag átadására lesz képes a reptértől 3500 kilométeres távolságban. Ez a teljesítmény komolyan „megdobhatja” az Északi-sark felett repülő orosz harcigépek hatósugarát – feltéve, ha a kezdeti két TZ-t újabb átalakított példányok követik.

Ha már légvédelem: érdemes megemlíteni a februárban felbukkant beszámolót, amely szerint három, az Északi-sarkra felkészített Pancir-Sz1 (SA-22 Greyhound) mobil légvédelmi rendszert teszteltek a sarkvidéken. A légvédelmi rendszereknek, leendő szolgálati helyüknek megfelelően, mínusz ötven fokban is működőképesnek kellett maradniuk.

Az Il-96-os tankerváltozata is fontos szereplő lehet északon

Az északi flotta orosz források szerint idén januárban vehette át az első Sz-400 Triumf nagy hatótávolságú mobil légvédelmi rakétarendszereit, az első egységeket most egy légvédelmi hadosztályt kapta meg. A modern légvédelmi rakétarendszer alkalmas akár négyszáz kilométeres távolságban és harminc kilométeres magasságban repülő, közelítő célok leküzdésére is. Az „étlapján” a repülőgépek mellett cirkálórakéták, ballisztikus rakéták és nem irányított felderítő vagy támadógépek is szerepelnek.

2014 december elsejével felállították az orosz Egyesített Sarkvidéki Parancsnokságot is, Szeveromorszk központtal. Az északi flottára alapozott parancsnokság feladata lesz az orosz sarkvidéki felségterület és a légtér védelmének koordinálása, irányítása – kérdés, hogy Oroszország jelenleg a saját felségterület alatt pontosan mit is ért az Északi-sarkon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.