Orosz tervek: Superjet NG, Msz-21-esek európai eladásra

iho   ·   2015.08.06. 13:45
cim4

Ismét egy NG a láthatáron, bár kissé távoli láthatáron: ezúttal a Szuhoj terveiről számol be a gyár igazgatójával készült interjú alapján a Flightglobal. A jeles portál először arra emlékeztet, hogy a gyártó a Superjetnek eredetileg három változatát tervezte, 60, 75 és 95 utasra méretezve, de az apró regionális jetek divatja lefutott, a Szuhoj maradt a legnagyobb verziónál, de a mai piacon inkább ehhez képest is nagyobb kapacitású gépeket keresnek a légitársaságok. Mindenesetre a 13 évnyi fejlesztés folyamán végülis a kisebb változatok eltűntek, következik a most gyártásban lévő modell nagyobb változatának tervezése.

Ami a portál szerint alapvetően nehezíti a dolgot, az az, hogy a piaci versenytárs, az azonos kategóriában gépeket ajánló brazil Embraer több mint ezer E-jet megrendelése bázisán tudja finanszírozni az E2 sorozatot, amivel a nagyobb Szuhojnak fel kellene vennie a versenyt, a Superjet jelenlegi modelljét azonban mérsékelt külföldi érdeklődés kíséri, néhány kivételtől eltekintve, mint a mexikói Interjet.

Világtrendet követ a Szuhoj a nagyobb változattal

Az E-jetek friss változata új hajtóművel és új szárnnyal készül, a Szuhoj tervei szerint a hajtóművek kevéssé változnának, valamivel javulna a teljesítményük, a szárnyon pedig azért változtatnának keveset, mert a cég vezetője szerint az máris jobb tulajdonságokkal rendelkezik, karcsúbb, alacsonyabb a légellenállása és több felhajtóerőt termel, mint a jelenlegi versenytársaké.

A gép felszállósúlya mintegy tíz százalékkal növekedne, a javított szárny és az erősebb hajtóművek révén a gép pályaigénye viszont nem haladná meg az alapváltozatét. Nem ígérnek túl nagy hatótávolságot, marad a 2000 mérföld, de optimális üzemeltetési költségek mellett, ami azért érdekes, mert egyébként az alapgépnek a Gazprom megrendelésére kifejlesztették a 4500 kilométeres járatokra tervezett LR, Long Range változatát, de csak póttartályok beszerelésével, más változtatások akkor nem történtek. Javítanák a gép avionikáját, nem változtatnának pilótafülkén és a műszerfalon, de opcionálisan HUD-ot kapnának a gépek. A forgalomba állás 2020 után várható.

A Gazprom LR-gépének nem hosszabb a törzse

Érdekes hír jelent meg az orosz repülőipar angol nyelvű portálján egy másik orosz típusról. Az Msz-21-es programja az S100-ashoz hasonlóan alaposan csúszik, a mostani közlés szerint a sorozatgyártás beindítása 2017-re várható. A júniusi státusz-jelentés szerint jelenleg az első két példány épül, egy repülésre, egy földi szilárdsági vizsgálatokra. A meglepő információ az volt, hogy az orosz légitársaságok, a várható ázsiai és közel-keleti vásárlók mellett a portál európai érdeklődőket is említ a potenciális megrendelők között, de nem részletezi, mely országok mely légitársaságairól lenne szó. A tárgyalások részben a gépből bőven vásároló lízingcég, az Ilyushin Finance & Co példányainak bérléséről szólnak, de zajlanak közvetlen megbeszélések is a gyártóval. Az Irkut egyik meg nem nevezett informátora meg nem nevezett vásárlókról beszél, akiket a névtelen nyilatkozó azokhoz az országokhoz köt, amelyek cégei beszállítóként részt vesznek a programban.

Mint a cikk írja, egyes berendezéseket egy svéd cég szállít, a kabin a francia Zodiacnál készül, a hidraulikus rendszer ír gyártmány, a multifunkcionális kijelzőket az izraeli Elbittel együttműködésben fejlesztik. Kínai és indiai szándéknyilatkozatok után 2014-ben az ír CityJet volt az első nyugati vevőjelölt, de a tárgyalások megszakadtak, a Russian Aviation szerint a gép piaca nyolcvan százalékban maga Oroszország, és csak húsz százalékát tervezik külföldi eladásra.

Az első két Msz-21-es egyike szilárdsági vizsgálatokra szolgál, a másik lesz az első repülő példány

Mint ismert, az orosz repülőgépiparnak komoly kihívás a nyugati embargó, de ennek hatásairól kevés hír szűrődik a nyilvánosság elé. Az MSz-21 például felerészben Oroszországon kívüli részegységekből épül. Az első gép például a Pratt & Whitney új hajtóműcsaládjának egyik tagjával repül majd, amíg az orosz hajtómű elkészül a géphez. A Superjet a Szuhoj és az Alenia közös programja, mindkét gép fly-by-wire rendszere külföldi eredetű.

Olykor elhangzik olyan híradás, amely szerint a szankciók hátráltatják az orosz repülőgépipar fejlesztéseit is, ugyanakkor a programok mégis előrehaladnak, noha komoly késésekkel, de ez nemcsak a Szuhoj és az Irkut sajátja. Hogy az embargó körülményei közepette mi az esélye a szankciókat fenntartó országokba el is adni gépeket, ez valóban talán a legizgalmasabb vetülete most a külvilág és az orosz repülőipar kapcsolatának.

Fantáziarajz az Msz-21-ről: a szankciók ellenére nyugati vevőket is remélnek

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek