Ötmilliárdos beruházás alig egy év alatt: minden MÁV-os Talent megújul

MTI/iho   ·   2019.11.30. 09:00
talent_megujul0

A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB az idén áprilisban kötött két évre szóló szerződést a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt tíz Talent motorvonat nagyjavítására, amely a teljes flottára vonatkozóan várhatóan ötmilliárd forintba kerül majd. Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: a felújítás előtt a Talent motorvonatok 30–40 százalékos üzembentartással tudtak közlekedni, ami már veszélyeztette, hogy a Győr–Bécs vonalon szolgáltatni tudjon a vasúttársaság.

(fotó: MÁV)

A vezérigazgató a járművek műszaki és utaskomfort-javító felújításai közt említette az új külső designt, a wifi szolgáltatást, valamint a szoftverfrissítéseket például az utastájékoztatásban vagy a fékberendezés működtetésében. Emellett megújult az üléskárpit és a folyosó burkolata is. A felújítás főként magyar beszállítók bevonásával történt. A tíz felújított Talent motorvonatból négyre lesz szükség a bécsi közlekedésben, a többi pedig Flirt motorvonatokat tud majd kiváltani a Győr–Hegyeshalom vonalon. Az itt felszabaduló Flirt vonatoknak és a KISS emeletes motorvonatoknak köszönhetően a vezérigazgató szerint Budapest elővárosi közlekedésében 2022-re száz százalékban modern szerelvények járnak majd. Kerékgyártó József arról is beszélt: a felújítás mellett a későbbiekben a Talent motorvonatok karbantartási feltételeit is biztosítják, hogy a járművek hosszútávon fenntartható módon, 80–90 százalékos üzembentartási aránnyal álljanak az utazók rendelkezésére.

(fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Krisztián Árpád, a MÁV Vagon Kft. ügyvezetője elmondta: társaságuk nemcsak a Talent motorvonatok felújításában, hanem az IC+-kocsik gyártásában is részt vesz, közel kétezer alkatrészt gyártanak ezekhez. Közölte azt is: terveik közt szerepel egy olyan multifunkcionális csarnok tervezése és megépítése, amely speciálisan járműkarbantartásra lesz alkalmas és várakozásaik szerint 2022-re készülhet el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek