Park 15!

iho   ·   2015.09.07. 11:15
00kicsi

A hagyományos, őszi gőzmozdonyparádé és -verseny „műsorsávjában”, szeptember 12-én, szombaton ünnepre készül a Tatai úti gyűjtemény. Az ünneplés előestéjén, szeptember 11-én, pénteken este az Orient csarnokban a Benkó Dixieland Band ad koncertet. Másnap már a kapuk nyitása előtt láthatóak lesznek az ünnepi parádén részt vevő mozdonyok, az előzetesen regisztrált fotósok reggel nyolctól – remélhetőleg szép időben – fényképezhetik kedvenceiket.

A hivatalos program az ünnepélyes megnyitóval kezdődik fél tizenegykor, utána emlékfalakat és új kiállításokat (informatikatörténet, vasúti építészet, vasutassapka, távközléstörténet) nyitnak meg. A „B” fordítókorongon 11.40-kor kezdődik a mozdonyparádé, délután egy és fél három között tartják a népszerű gőzösversenyt. A fél négyes eredményhirdetéssel nem zárul a program: délután öttől először musical és operettelőadás, este fél héttől Somló Tamás koncertje kezdődik az Orient csarnokban, egészen a nyolc órai zárásig.

Képünk a 2014-es Gőzmozdony Grand Prix-n készült<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Sokakat érdekelhet a parádén részt vevő mozdonyok listája. Jelenleg még folynak az egyeztetések, a pontosítások, a várható járművek a következők:

Gőzmozdonyok:
424,247
22,034
BHÉV 27
242,001
411,118
422,0108 (Szlovákia)

Dízelmozdonyok:
M31 2035
M61 001
618 010 (M61 010)
628 265 (M62 265)
M40 114
117 343 (Bzmot 343)

Villamos mozdonyok:
V63 001
431 001 (V43 1001)
460 001 (V46 001)

A részletes programot a Vasúttörténeti Park honlapján olvashatjuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek