Pezseg Dél-Anglia, Fairford: magyar siker, Farnborough: Boeing-siker

iho/repülés   ·   2022.07.19. 09:00
Clipboard01

A kecskeméti Gripen elhozta a katonai találkozó egyik nagydíját. A Delta MAX-10 óriásrendelése némi kérdőjelekkel a típusalkalmassági körül.

Először is a Royal International Air Tattoo, a világ legnagyobb katonai repülőtalálkozója fontos eseményéről: az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis „Puma” Harcászati Repülőszázadának pilótája, Szentendrei Dávid százados nyerte el a legjobb szóló bemutatópilótának járó, rangos elismerést, a Paul Bowen-díjat. Mint ismert, komoly győzelmi hagyományok folytatója a magyar pilóta, a kilencvenes évek óta többször sikerült a honi vadászpilótáknak sikeres bemutatót repülniük, méghozzá az ilyen „kemény” műrepülésekre nagyonis alkalmas MiG-29-esekkel, a mostani siker pedig többek közt arról szól, hogy avatott pilótával és jól kidolgozott programmal a szakma elismerését Gripennel is el lehet nyerni.

(fotó: Delta)

Vagy 50–60 mérfölddel keletebbre a több éves kihagyás után ismét kezdődő repülőszalon elsőnapi főszereplője korábbi várakozásoknak némiképp ellentmondva nem az európai, hanem az amerikai gyártó lett. Igaz, a Delta most bejelentett hatalmas Boeing-rendeléséről már korábban lehetett híreket hallani, de most Farnborough-ban az érintettek alá is írták a szerződést is száz keskenytörzsű beszerzéséről és további harminc opciós lekötéséről. Az üzlet azért nagyon fontos, mert a gépek valamennyien a 737 MAX család legnagyobb kapacitású, leghosszabb törzsű 10-es változatához tartoznak, ahhoz a típushoz, amely még mindig nem kapta meg a szövetségi hatóság típusalkalmassági engedélyét.

Igaz, a példányok leszállítását 2025 és 2029 között tervezik, ami első pillantásra bőven elég idő, hogy addig a gép a megfelelő jogosításokat megszerezze. Csakhogy: mint a mostani nyilatkozatokból is kiderült, a politika alaposan beleszólhat a dolgokba, miután a washingtoni kongresszus a MAX 10 idei engedélyeztetését ahhoz kötötte, hogy a gyártó az év végéig változtasson a pilótafülke figyelmeztető rendszerén, a Delta viszont azt szeretné, ha megmaradna a nagyfokú kompatibilitás a  légitársaság által nagy számban használt korábbi 737-800-asokhoz képest. A Boeing egyik jelenlévő vezetője – saját elnökét is cáfolva némiképp – jelezte, a gyártó semmiképp sem mond le a 10-esről, mindenképp engedélyezteti a típust, legrosszabb esetben újabb határidőt kér a kongresszustól. A kérdés jelentőségét növeli, hogy hosszú távon a típusból nem kevesebb, mint háromszáz példányra tart igényt a Delta.

(fotó: Boeing)

Mindenesetre a mostani döntés így is fontos áttörés a nagy keskenytörzsű történetében, amelyet az óriás légitársaság 20 első osztályú, 33 Comfort és 129 economy férőhellyel, vagyis 182 utassal repültethet teljes kihasználtsággal. A gépeket a Delta elsősorban a nagy észak-amerikai csomópontok között dolgoztatja majd, olyan járatokon, mint például a New York–Minneapolis. 10-esekből az engedélyeztetés bizonytalanságai ellenére eddig 717 példányt kötöttek le.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.