Pont mint egy terepasztalon: 49 millió forintból szépült meg Zichyújfalu vasútállomása

iho/vasút   ·   2022.09.18. 18:00
00_zichyujfalu

Mád és Szany-Rábaszentandrás után ez már a harmadik helyszín, amit a Magyar Falu Programban újított fel a kormány.

A MÁV projekt célterülete a falusias, közlekedési főtengelyektől távolabb eső térségeket feltáró regionális vasúthálózat, amely az elmúlt 10–15 év vasútfejlesztési projektjeiből kimaradt. Fontos törekvés, hogy az e térségekben élők is hasonló minőségű szolgáltatást kapjanak a vasútállomásokon, mint a fővonalakon, vagy a budapesti elővárosban utazók.

Zichyújfalu vasútállomáson a Magyar Falu Program keretében a felvételi épület és környezete 49 millió forint értékű beruházás keretében újulhatott meg. A munkálatok során kijavították az épület tetőszerkezetét, a homlokzat pedig visszanyerhette az eredeti, 1896-ban kialakított arculatát. Az utasforgalmi helyiségek megújultak, a mosdó akadálymentes lett. A környezet rendezése során a biztosítóberendezés konténerét az épülethez hasonló stílusúra formázták, és újratelepítették a zöldfelületet. Az épületet térkőburkolatú járdával vették körbe, illetve a keleti oldalon nagyobb összefüggő felületet hoztak létre, ahol még idén húsz állásos fedett kerékpártárolót telepítenek.

(fotók: MÁV)

A vasútállomás története egészen 1896-ra nyúlik vissza. A 44-es számú Pusztaszabolcs–Székesfehérvár-vasútvonal átadásával egyidőben épült a harmadosztályú HÉV-felvételi épület, amelyet később egy földszintes oldalszárnnyal bővítettek. Az állomáson vasutas lakóház is épült, és a XX. század közepén egy vonóvezetékes biztosítóberendezés, amelyhez további őrhelyeket építettek. Az 1990-es években megszűnt itt a szolgálat, a jelzőket és a berendezést is elbontották. Az állomáson álló vasutas lakóház leégett. 2009-ben a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vasútvonal felújításakor kicserélték az állomás vágányhálózatát, és új biztosítóberendezést építettek az épület oldalszárnyában, azonban sajnos a felvételi épület felújítása akkor elmaradt.

A Magyar Falu Program projektben a MÁV célja, hogy a fejlesztéseket a helyi lakosok is magukénak érezzék. Ennek érdekében valamennyi önkormányzattal szoros együttműködésre törekszik a vasúttársaság, az épületek környezetének rendezése, a felesleges helyiségek, épületek hasznosítása, valamint az utasforgalmi létesítmények üzemeltetése tekintetében. Az új állomásépületek színvilágának és külső dekorálásának tervezésekor a MÁV figyelembe veszi az önkormányzatok igényeit.

A 2023 elején záruló MÁV projektben további tíz helyszínen szépülnek meg az állomások, és további tizenhárom kistelepülésen új, zárt utasváró épületek is készülnek. Több mint kétszáz vasútállomásra telepít a MÁV fedett kerékpártárolókat, utasbeállókat és utcabútorokat, ezeken a helyszíneken megújul a statikus utastájékoztatás is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek