Pünkösdi változások a vasúti menetrendben

iho/vasút   ·   2012.05.24. 19:09

Az ünnep ideje alatt május 27-én, vasárnap ünnepnapi, május 28-án, hétfőn vasárnapi menetrend lesz érvényben. Május 29-én, keddtől már a megszokott menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok.

A pünkösdi ünnep ideje alatt a várhatóan megnövekvő utasforgalmi igények kiszolgálása és a kényelmesebb utazás érdekében a MÁV-Start Zrt. – az igényekhez és lehetőségekhez igazodva – a legnagyobb utasforgalmú vonalakon a szerelvényeket több járművel közlekedteti.

Az előzetesen rendelkezésre álló információk alapján ezen a napon nagyságrendileg tizenegyezren választják csoportos utazásukhoz a vasutat. Ismételten felhívja a vasúttársaság a figyelmet, hogy május 25-én, pénteken reggel egy rekordkísérlet miatt több ezer gyerek és kísérője érkezik a budapesti Szent György térre. Megnövekvő utasforgalomra elsősorban a hajnali, reggeli órákban a főváros irányába, a délutáni időszakban, 15 és 18 óra között pedig a főváros irányából kell számítani az utazóknak.

A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséhez javasolja a társaság az utasoknak, hogy a menetjegyüket váltsák meg elővételben, illetve vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás, továbbá az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét a MÁV-Start weboldalán keresztül.

Az ünnepi közlekedési rend változásairól érdemes tájékozódni a MÁVDIREKT vonalon: a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon, vagy az ELVIRA internetes menetrendi keresőben.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.