Regionális múlt utáni sóvárgások az idei retrónaptárban
A MÁV-csoport közreadta az eseménysort, kezdés az utolsó májusi hétvégén, Szentesen.
A magyar vasút 2026-ban számos évfordulót ünnepel. Idén száz éves a hazai mellékvonalak egykor legmeghatározóbb típusa, a BCmot motorkocsi, hatvan éve indult el az M40 sorozatú dízelgépek, a Púposok sorozatgyártása, arról nem is beszélve, hogy 180 évvel ezelőtt adták át hazánk első vasútvonalát, a Pest–Vác vonalat.
Az idei év retró és tematikus eseményei számos jelentős évforduló jelentősége előtt adóznak tisztelettel. A mára hagyománnyá – és az érdeklődők egyik legkedveltebb programjává vált – Balatoni Retró Hétvége mellett további több kisebb, tematikus eseményt is szervez a vasúttársaság – üdvözlendő ötlet, hogy a korábban még nem szereplő vasútvonalakat is bevonják a vasút ünneplésébe. Az események listáját és programját a MÁV-csoport folyamatosan frissíti.
Május utolsó, gyermeknapi hétvégéjén Szentes térsége ad otthont a 2026-os év első nagyobb retró rendezvényének. A kétnapos esemény során a 130-as és 147-es számú vasútvonalakon, valamint a kapcsolódó helyközi Volán viszonylatokon különleges, a hazai vasúttörténet szempontjából meghatározó járművek állnak forgalomba.
A hétvége egyik különleges fellépője a MÁV Rail Tours BCmot 390-es motorkocsija. A típus története a mellékvonali vasúti közlekedés meghatározó járműveként szorosan kötődik a településhez és térségéhez. A Frigyládával Szentes és Orosháza között közlekedő személyvonatokon találkozhatnak az utasok.
Szintén szolgálatot teljesít az eseményen az utolsó működőképes MDa motorvonat, a MÁV Rail Tours gondozását élvező 3017-es. A dízelmozdonyok közül kiemelt figyelmet kapnak az idén hatvan éves M40-es Púposok. A rendezvényen a sorozat két példánya áll forgalomba: a klasszikus, narancsszínű M40 224, valamint a MÁV Szesza retróflottájának első remotorizált mozdonya, a közelmúltban frissen átfényezett M40 302-es gép.
A további mozdonyos főszereplők közé tartozik a szegedi, hagyományos piros festésű 109-es Szergej, a bordó Kishármas, vagyis az M41 2103-as Csörgő, továbbá a narancsszínű M41 2140 – utóbbi vasárnap este a 17203 számú Hódmezővásárhely–Budapest-Nyugati vonat vonógépe lesz! Hosszú idő után ismét megmutatja magát a hagyományos M43 1137-es, narancsszínű Kisdácsia, a mozdonnyal bizonyos 147-es vonali személyvonatokon lehet találkozni ezúttal. Fellép a rendezvényen a 001-es Bzmot a színben hozzáillő Bzx és BDzx mellékkocsikkal, és mindennek tetejében az utolsó piros festésű aktív Uzsgyi, a 416 032-es is.
A retró eseményeken megszokott módon, ezúttal is minden mozdony korban és megjelenésben illeszkedő szerelvénnyel áll forgalomba.

Vonatösszeállítások:
- Telikék szerelvény 1: két Bhv 20-07 kocsi
- Telikék szerelvény 2: két By 20-17 kocsi
- Telikék szerelvény 3: Ap 19-05 + By 20-17 + Bhv 20-07
- Olajzöld szerelvény: két Bhv 20-07
- Vékonycsíkos gyorsvonat: Ad 19-30 + három Bd 20-37
- Vastagcsíkos gyorsvonat: Bd 29-30 002 + Bd 20-30 031 + Bd 20-30 025 + Bo 20-37 207
- Bzmot szerelvény: Bzmot 001 + Bzx 602 + BDzx 003
A hétvége programját ezúttal a Volán flotta egyes klasszikus példányai is kiegészítik: különjáratként, illetve a környékbeli közforgalmú fordákban több Ikarus autóbusz is szolgálatba áll. Főszerepben a szegedi BPE-262 rendszámú Ikarus 266-os, az autóbusz egész hétvégén nosztalgia különjáratként közlekedik. Szombaton és vasárnap délelőtt a BCmot menetrendjéhez igazodva Szentes és Orosháza közötti járatot teljesít, majd a nap második részében Szolnokra indul, majd onnan vissza Szentesre. A Szentes–Orosháza szakaszon a különjárat Szentetornya megállóhely kivételével a 37452 és 37455 számú személyvonatok menetrendje szerint közlekedik. Szentes és Szolnok között a különjárat kizárólag Kunszentmárton és Martfű vasútállomásoknál áll meg. A járat Martfűn rövid pihenőt tart, mely idő alatt az érdeklődők retró vonatkeresztet örökíthetnek meg, 15:31-kor és 17:31-kor.

Ezek az autóbuszok a térség menetrend szerinti járatain forognak, többek között Szentes, Csongrád, Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza, Kunszentmárton és a környező települések érintésével.
A szegedi Vasúttörténeti Alapítvány fábiánsebestyéni kiállítóhelye is várja az érdeklődőket. A kiállítás 2021-ben nyílt meg Fábiánsebestyén egykori vasútállomásának forgalmi irodájában, azzal a céllal, hogy bemutassa a térség helyiérdekű vasúti közlekedését, valamint egy kisállomás életének mindennapjait. A korhűen berendezett helyiségben a látogatók bepillantást nyerhetnek a vasúti szolgálat egykori világába: működőképes kurblis vasúti telefon, vasutas relikviák és korhű egyenruhába öltözési lehetőség teszi interaktívvá az élményt. A kiállítóhelyhez tartozik a 120 éves állomási gabonaszín, az olajkamra épülete és a motorhajtányszín is. A látogatóknak az Alapítvány önkéntesei szakszerű tárlatvezetést tartanak.
A kiállítóhely a szentesi központú múlt utáni sóvárgás mindkét napján, május 30-án és 31-én 9:30 és 15:30 között ingyenesen látogatható.
(fotók forrása: MÁV-csoport)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!