Rekordméretű mozdonybeszerzés az RZSD-nél

iho/vasút   ·   2012.11.16. 09:00
400px_rzd

A rekordnak számító, 85 milliárd rubel (2,7 milliárd dollár) értékű 2013-as korszerűsítési programot kizárólag új mozdonyok vásárlására fordítaná a vasúti mamutvállalat. A hírt Makszim Szokolov közlekedési miniszter is megerősítette egy kormányülésen, ahol elmondta, az RZSD 770 mozdonyt készül beszerezni, ami az eddigi legnagyobb mennyiség, melyet az orosz vasúti gyártás egy év alatt elő tud állítani.

A Moscow Times szerint az orosz ipari és kereskedelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy a mozdonyok nagy részét a 25 százalékban Alstom-tulajdonú Transzmasholding gyártja majd le. Az RZSD 2012-ben is nagyjából négyszáz gépet rendelt meg, mivel egyik kitűzött céljuk, hogy 2015-re 15 százalékkal növeljék az orosz mozdonygyártást, valamint a vontatóállomány átlagéletkorát is csökkentsék. Az Orosz Vasutak villamosmozdony-állományának több mint 70 százaléka haladja meg a tervezett élettartamát, a dízelgépek terén pedig még ennél is rosszabb a helyzet: 80 százalék feletti a csereérett mozdonyok aránya.

Az RZSD egyik EP1-es mozdonya</br>(fotó: RZSD)

Az orosz kormány vasúti közlekedésfejlesztési stratégiája 27,5 milliárd eurónyi összeget tervez új mozdonyok vásárlására költeni 2010 és 2030 között – adja hírül az International Rail Journal.

Kapcsolódó hírek