Rekordszinten a kombinált fuvarozás

iho/vasút   ·   2021.08.03. 15:00
selyemut_szilkord01

Közel negyedével nőtt az európai kombinált fuvarozás aránya az idei év második negyedévében 2020 hasonló időszakához képest.

A 2021-es 23,43 százalékos növekedéshez azonban azt is bele kell számítani, hogy a tavalyi tavaszt és nyarat is a koronavírus-pandémia okán bevezetett első lezárások és korlátozások határozták meg. A magas olajárak is szerepet játszottak abban, hogy a szektor megtartotta a pandémia idején megszerzett ügyfélkörét. A kombinált szállítás azonban általánosságban felfelé ívelő pályán halad: az idei év első negyedében 3,17 százalékos növekedést mutatott, a teljes 2020-as évben pedig 6,77 százalékos emelkedést produkált 2019-hez képest.

Az intermodális szállítás a kombinált fuvarozási szektor szerves része, ennek következtében mennél nagyobbra nő, annál jobban pörgeti a kombinált szállítást is. A regionális fuvarozás alapvető fontosságú, az interkontinentális árufuvarozás azonban jelentős változást hozhat az ágazatba: például a Kína és Európa közötti intermodális vasúti áruszállítás csak 2020-ban 31 százalékkal nőtt. Ez a növekedés ráadásul befektetéseket hoz, újabb európai intermodális terminálokkal, fellendítve a kombinált fuvarozást, valamint olyan hosszútávú lábnyomot hagyva, melynek már láthatóak a hatásai, és a következő hónapok során is láthatóak fognak maradni.

Az Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetsége (UIRR) szerint Európa számára továbbra is döntő fontosságú, hogy megteremtse az optimális szabályozási környezetet a kombinált fuvarozás további növekedéséhez. Az úgynevezett „Fit for 55” (vagyis „Kész az 55-re”) elnevezésű csomag bátor lépés ebbe az irányba, a kombinált szállítás pedig már jelenleg is az igényeinek megfelelő, bevált megoldást kínál. A piaci szereplők már most is 65–70 százalékos szén-dioxid-csökkenésről számolnak be a tisztán közúti szállítási láncok kombinálttá alakításának köszönhetően. Ha a teljesen villamos üzemű vasúti árufuvarozást elektromos hajtású teherautókkal egészítik ki az szállítás első és utolsó kilométereire, a kombinált árufuvarozás is egy évtizeden belül teljesen zölddé, emissziómentessé válhat – számol be a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút MAGYAR VASÚT

Magyar Vasút 2022 Konferencia

T. Hámori Ferenc   ·   2022.10.05. 09:00

Igazságos zöld átmenet? A vasútfejlesztés évtizede? Újabb esély Záhony előtt? # Valtsvasutra – ezeknek a jelmondatoknak a jegyében, 14. alkalommal rendezték meg a vasútszakma legrangosabb fórumát Budapesten.