Rendhagyó iskolakezdés: ötnapos vasúti körutazás Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.09.09. 15:00
scioskola

A nebulók még az éjszakákat is a vonaton töltik. 

Az egyik prágai iskola rendhagyó iskolakezdést, bizonyos szoktatási módszert alkalmazott a napokban. A ScioŠkola hétfőn indította útjára azt a több mint száz diákból álló csoportot, akik ötnapos országjáró vonatos kirándulásra vállalkoztak. Az iskolás gyermekek az éjszakákat is a vonatban töltik, napközben az egyes állomásokon különböző választható program várja őket. 

A ScioŠkola Albert Fikáček vasútbaráttal, több kalandos vasúti projekt megálmodójával és megvalósítójával együtt gondolták ki az ötletet. Az ötnapos kirándulás alatt a diákok több helyszínt is meglátogatnak az országban, ahol színes program várja őket, bemutatva a régiót és egyes nevezetességeket is. Az általános iskolás diákokat tizenöt pedagógus kíséri, s a kiránduláson a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vehet érdeklődés szerint. 

A vonat hétfőn indult Prágából, az első állomás Lovosice volt, ahonnan kilenc kilométeres gyalogtúrát tettek meg Chotiměř településre, ahol aztán a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. Másnap már új helyszínre utaztak, s már a vonaton aludtak. A további célállomások még az észak-csehországi Česká Kamenice, Jedlová és Doksy (közelében található egy híres tó). A helyszíneken a gyermekeknek lehetőségük van többféle programból választani: vannak adrenalinosabb programok is, de lehet sétálni, túrázni, várat látogatni. Az esti program pedig úgy néz ki, hogy a szerelvényben két kocsi áll rendelkezésre, amiben különböző foglalkozásokat végezhetnek. Az egyik kocsi a mozivagon, ebben filmeket, meséket lehet nézni, a másik kocsiban pedig társasozni, zenélni és játszani is lehet. 

A szerelvény öt kocsiból áll, ebből háromban alszanak a gyerekek és a kiísérők, kettőben pedig a már említett esti program zajlik. A vonatot a 721.525-ös „Nagy Hektor“ dízelmozdony továbbítja.     
 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek