Rendületlen a vasúti teherforgalom Európa és Kína között

iho   ·   2020.03.18. 18:15
AWT_01

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) jelentése alapján az ország kormánya intézkedéseket szándékozik bevezetni a Kína és Európa között közlekedő tehervonatok biztonságos, stabil és hatékony üzemelése érdekében.

A 2020-as évben február végéig 1132 vonat teljesítette az utat Kína és Európa között, ez hat százalékkal több, mint 2019-ben. A rakott szállítmányok aránya továbbra is magas, és az ellenkező irányú szállítmányok mennyisége is alapvetően kiegyensúlyozott volt.

Többek között a lengyelországi Slawkówba is érkezik Kínából konténerszállítmány (kép forrása: Rail Freight)

A koronavírus ellenére továbbra is a megszokott teljesítményen üzemel Csangsa, Csengtu, Csongking, Hszian, valamint több más fontos kínai csomópont. Jelenleg három, kelet–nyugat irányú szállítási folyosó és harmincöt fővonal üzemel normálisan, továbbá Kínában a kazah határon fekvő Korgasz és Alasankou, az Oroszországgal határos Manzsouli, valamint a mongol határnál található Erenhot határátkelő is zavartalanul, fennakadások nélkül működik.

A bizottság szerint a következő lépés várhatóan a Kína és Európa közötti vonatok kapacitásának jelentős növelése lesz a szerelvények teljes kapacitásának kihasználása érdekében. Az intézkedések a vasúti és közúti kapcsolatokat, a helyszínek közötti szállítást, valamint az áruk a legmegfelelőbb csomópontok közötti elosztását fogják érinteni.

A kínai kormány még hatékonyabban akarja egyesíteni a kínai és európai üzleteket, valamint tovább egyszerűsíteni a szállítást és a vámkezelést. Ezen felül meg akarja újítani az áruk ellenőrzésének és a rakomány változtatásának üzemelési módjait, valamint támogatni akarja az import és export bővítését a Kína és az Európai Unió közötti tehervonatokat használva – számol be a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek