Részvételi rekordot ígér a VII. Infrastruktúra Kupa és Családi Nap

iho/vasút   ·   2019.09.25. 17:15

„A közlekedési szektornak, a nemzetgazdaság egyik legfontosabb és leggyorsabban fejlődő ágazatának szereplői, a közlekedési szektorhoz kapcsolódó intézmények és vállalkozások képviselői mérik össze az erejüket a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Infrastruktúra Kupán, amelyet idén is a Swietelsky főtámogatásával rendezhetünk meg. Elismerésnek tekinthetjük, hogy a fővédnöki tisztet dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára tölti be, akinek örömmel újságolhattuk a rajt előtt, hogy a kupagyőzelemért huszonnégy csapat indul majd versenyfutásba. Az előző tornák gyakorlatát követve az Infrastruktúra Kupával párhuzamosan zajlik majd – tizenöt csapatos, részvételi rekordot döntő mezőnnyel – a NIF Kupa, amelyre a nap fő eseményét támogató vállalatok intézményi „válogatottjai” neveztek be. Ennek az eseménynek Nagy Róbert Attila, a névadó fő támogató NIF vezérigazgatója a fővédnöke.” mondta az ügyvezető.

Miközben a focisták a pályán versengenek, családtagjaikra, barátaikra és a munkatársaikra érdekes programok várnak a Családi Nap különféle állomáshelyein. A hagyományos főzőversenyre rekordot döntő húsz csapat nevezett be, s miközben rotyognak majd a bográcsokban a „versenyművek”, a szabadtéri konyhaművészethez élőzenei koncert ad aláfestést. Ezen a szombaton is felállítják az ugrálóvárakat, több gyermeksátor fogja várni a kilátogatókat, meg lehet csodálni a közlekedéstörténet múltját időző retro autóbuszokat, illetve több szimulátort is kipróbálhatnak az érdeklődők.

A szabadidős rendezvény – az ünnepélyes megnyitót követően – reggel kilenc órakor kezdődik.

A rendezvényre a belépés ingyenes, de előzetes kötelező regisztrációhoz kötött. Az érdeklődő kilátogatókat arra kérjük, hogy részvételi szándékukat az info@promosport.hu e-mail címre küldjék el névvel és a tervezett kísérők számának a feltüntetésével.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek