Schwechat terjeszkedhet, zöld jelzés a harmadik pályának

iho   ·   2019.03.19. 08:45
cim
Ausztria Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága megadta a végleges engedélyt a bécsi repülőtér számára, hogy egy harmadik futópályát építsen, adja hírül az Air Transport World.  Vagyis ellentétben több más európai repülőtérrel, Bécs bővíthet, miközben például Heathrow harmadik pályájáról ismét feléledtek a viták és a korábbi hatósági engedélyeket London város környezetvédelmi testülete ismét megvétózta.

Persze Bécs nem Londonnak a versenytársa, Münchennek, Budapestnek és Pozsonynak sokkal inkább. A harmadik schwechati pályát már 1999 óta tervezik. A mostani döntést a reptérkezelő Flughafen Wien úgy értékeli, hogy az nemcsak a repülőtér, hanem az osztrák gazdaság, a turizmus és a munkaerőpiac számára is új perspektívákat nyit.

A Vienna Airport évi forgalma idén elérheti a harmincmillió utast, és a reptérkezelő oldalán olvasható érvelés szerint a jelenlegi két, egymást keresztező pálya a jövő légiközlekedési igényeit már nem elégítheti ki. A keresztezés miatt, a reptér megfogalmazása szerint, egy meg egy az nem kettő, csak 1,6 – a kapacitás szempontjából. A harmadik pálya viszont azt jelenti, hogy a Vienna International Airport versenyben marad az európai konkurenciával.

A reptér részéről az érvek, – a késések elkerülése, a csökkenthető üzemanyag-fogyasztás és a légtérben történő várakozások elkerülése – mellett szerepel a környéken élők érdeke is, mondván, a harmadik pálya csökkenti az adott zóna zajterhelését is, arról nem is beszélve, hogy a bővített repülőtér a jelenlegi húszezer helyett 52 ezer munkahelyet garantál Alsó-Ausztria lakosainak.

Nem ez a véleménye  a környezetvédelmi formációknak, illetve a környékbeli lakókat képviselő civil szervezeteknek, amelyek korábban változatos jogi akadályokat emeltek a harmadik pálya megépítése ellen, érvelésük szerint ez  lenne az Ausztria környezeti állapotára nézve legpusztítóbb infrastruktúra-beruházás. Ezeket az érveket utasította el egy évvel ezelőtt a szövetségi közigazgatási bíróság, ősszel az alkotmánybíróság ítélkezett a repülőtér javára, majd most megszületett a véglegesnek tekinthető döntés a legfelsőbb szinten.

Az új pálya a jelenlegi északnyugat-délkeleti irányú (11/29-es) betonnal lenne párhuzamos, de attól alaposan eltolva dél felé, úgy, hogy a 29-es bal küszöb a mostani pályák egyikének 34-es küszöbéhez képest már délebbre legyen. Vagyis a régi pályát az új nem keresztezné, viszont az is biztos, hogy az új pályára felgurulni, illetve onnan a terminálokhoz gurulni, a mostani pályákhoz képest jóval nagyobb távolságot jelent,.

Az építkezés megkezdéséről, költségeiről egyelőre nem tettek közzé adatokat, a Flughafen Wien közleménye hamarosan részletes tájékoztatást ígér a következő lépésekről.

A budapesti repülőtérről zajló viták során felbukkant az az érv, hogy a magyarok közül sokan úgyis Bécsből repülnek más európai vagy interkontinentális desztinációkra. Nos, az olyan tervek, mint a ferihegyi forgalom egy részének átterelése például Kecskemétre, a schwechati kapacitás növekedésével párhuzamosan, alaposan visszavetné a hazai turizmust és légiközlekedést az amúgy is erős bécsi konkurenciával szemben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek