Superjet az Interjetnek, a gyártó a hibákról

iho   ·   2013.02.12. 16:30
cim6

Továbbra sincs minden rendben az orosz polgári repülőgépipar most futó legfontosabb típusa körül: a 23 hónapja forgalomba állt S100-asok közül a legfrissebb hírek szerint néhányat ismét letiltottak a repülésről, ha nem is hosszú időre.

Az orosz légügyi hatóság átmenetileg letiltotta az Aeroflot négy S100-asának repülését. Közülük kettő a Sukhoi Civil Aircraft, az SCAC közlése szerint ennek a hétnek a végén már visszaáll a forgalomba.

Ami jó hír: egyre intenzívebbek a gépátvételek. Kigördült a velencei festőhangárból az első Szuhoj S100-as a mexikói Interjet színeiben, vagyis kézzelfogható közelségbe került az új típus forgalomba állítása az első nyugati, vagy mondjuk így: nem oroszországi vagy akörüli felhasználónál. Mint ezt korábban jeleztük, a regionális, de nagy hatótávolságokra szánt keskenytörzsűből tizet üzemeltet az Aeroflot, az első az örmény Armavia légitársaságnak jutott, és a napokban került a szibériai Yakutia birtokába a második gép, a Lao Central Airlines első példányát pedig nemrég festették Komszomolszkban.

Nyilván összefüggésben az Interjetnek szánt példány bemutatásával, a Sukhoi Civil Aircraft (SCAC) moszkvai központja sajtóközleményben jelentette be, hogy milyen műszaki problémákat sikerült megoldani a gép üzemeltetésével kapcsolatban, ezek: a szivárgásjelző rendszer hibás működése, az orrsegédszárnykibocsátás és a futó problémái.

Ami a szivárgásjelző rendszert illeti, az SCAC  megtalálta a probléma gyöketrét, a Komszomolszkban készülő gépeken már alkalmazták a javítást, a forgalomban lévőkön pedig „a lehető leghamarabb” ugyancsak javítják a hibát. Hogy egészen konkrétan miről van szó, azt a közlemény nem említi, de korábbi, nemhivatalos közlések elsősorban téves hibajelzéseket emlegettek.

Az orrsegédszárny illetve általában  a szárnymechanizációval kapcsolatos problémák esetében a kiadott javítási bulletin mellett repülési próbák is szükségesek, hogy a hibaelhárítás hatásosságát ellenőrizzék. Az Aeroflot gépei közül már négyen hajtották végre úgymond a javított tervek átvezetését, a többi S100-ason a légitársasággal egyeztetett ütemterv szerint történik majd ez a munka.

Végül a futóművel kapcsolatos gondokról a nyilatkozat megállapítja, hogy az csak két gépnél fordult elő, és nem tekinthető úgymond rendszerhibának. Mindenesetre a probléma kiküszöbölésébe bevonták a gyártó Messier-Bugatti-Dowty céget is, és a dokumentáiót továbbítják az Aeroflotnak és az orosz légügyi hatóságnak is. A közlemény hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a futóműhiba nem okozott repüléskor vészhelyzetet, és a két érintett gépen kívül átvizsgálták a többit is, de nem találtak ilyen hibát.

Az Interjet tavasszal állítja szolgálatba az első S100-asát, miközben már a második gépe is Velencében van, ahol a belső berendezés és a festés történik. Közben a gép köré alakult nemzetközi cég, amely a karbantartással és a képzéssel is foglalkozik, megkezdte az első S100-as szimuátora alkalmassági próbáit.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szuhojnak létfontosságú, hogy ütemes módon bevételekhez jusson, mert KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég tavalyi auditja „komoly kétségeket” támasztott azügyben, képes-e egyáltalán folytatni tevékenységét a cég, miután csak az első félévben 45 millió dollár volt a vesztesége. Amit azért is nehéz lesz ledolgozni, mert közben a korábbi technikai problémák kapcsán az a megállapodás született az Aeroflottal, hogy a légitársaság visszaadja első tíz gépét és helyettük az új, már javított szériából kapnak ugyanannyit, a a visszaadott gépeket pedig a Szuhoj értékesíti, nyilván annyi pénzt azonban nem kaphat értük, mint az új gépekért.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.