Száműznék a vasutat Pestszentimre és Gyál belvárosából

Vörös Attila   ·   2023.06.21. 12:00
gyal

A XVIII. kerület DK-s polgármestere gyáli fideszes kollégájával egyetértésben dolgozta ki az úttörő tervet.

A XVIII. kerület polgármestere, Szaniszló Sándor egy olyan javaslatot terjesztett be, amely szerint a lajosmizsei vonal nyomvonalát a jelenlegi, Pestszentimrét és Gyált is kiválóan feltáró, központi elhelyezkedéséből kimozdítaná a települések legszélére, és párhuzamosan futna az M5-ös autópályával. Az alábbi térkép az előterjesztésből származik:

A polgármester tervét a szomszéd település, Gyál polgármestere, Pápai Mihály is támogatja. A 142-es vonalnak Gyálon és Pestszentimrén is két-két megállója vagy állomása van, jelentős utasmennyiséget vonz a jelenlegi elavult állapotában is a vasút. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy a települések kellős közepén halad el a 142-es vonal. A rendkívül elavult vasút (egy vágány, villamosítatlan, 40 kilométer/óra maximum sebesség hosszú szakaszokon) felújítása már bőven időszerű, a BAVS-ben a BFK munkatársai ki is dolgoztak egy jelentős kapacitásbővítést eredményező tervet. Ha egyszer ez alapján épülne át a 142-es vonal, akkor az érintett szakaszon negyed óránként járhatnának a személyvonatok Budapest belvárosába. A BFK modellezése alapján a központi régióban ezen a vonalon van a legnagyobb fejlődési potenciál.

Vitézy Dávid az előterjesztéssel kapcsolatos posztjában az M5-ös melletti nyomvonallal kapcsolatban megjegyzi, „ennek semmi értelme”. Hozzáteszi, hogy 70 ezer ember lakhelye most Pestszentimre és Gyál, azaz a 142-es elővárosi vonal legnagyobb lélekszámú településeiről van szó. Ha ezek nem támogatják a vonal értelmes átépítését, akkor nem tud életképes maradni a projekt, hiába támogatják azt egyöntetűen a tőle délebbre fekvő települések: Felsőpakony, Ócsa és Dabas is.

Ó hát mennyi hely felszabadulna itt még pár forgalmi sávnak, végig lehetne parkolni is, megannyi haszna lenne a vasút száműzésének! (fotó: Vörös Attila)

De már Vitézy sincs kulcspozícióban, és a tervek legnagyobb részét is lehúzták a fejlesztési listákról, úgyhogy végülis tán nem is aktuális ez az egész probléma most (sem), döntsük el, hogy ez most inkább szerencse, vagy nem... Izgalmas érvek jelentek meg azzal kapcsolatban is, hogy esetleg nem is nagyvasúttal kéne kiszolgálni Dél-Pestnek ezt a részét, ha már tehervonatokkal és távolsági járatokkal egyébként sem tervez senki. Akár olcsóbb és hatékonyabb lehet egy tramtrain rendszer, amely Gyáltól befelé több megállással, gyakori közlekedéssel tárja fel még jobban az agglomerációt, a budapestii villamoshálózaton pedig többféle jó iránya is lehet a szerelvényeknek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek