Szenzáció csendesen: átadták az első MAX 737-est!

iho   ·   2017.05.17. 11:15
cim

Ilyen gyorsaságra gyaníthatóan kevesen számítottak: alig telt el egy kis idő a MAX berepülési programjának újraindítása óta, és máris megtörtént a Boeing 737 negyedik gépcsaládjából az első példány átadása az első üzemeltetőnek.

Mint arról beszámoltunk, a CFM Leap-1 hajtóművek egyikénél talált hiba miatt egy időre földre kényszerültek a tesztprogram gépei, de aztán az FAA ismét zöld jelzést adott: a kétségekkel teli időszakban ugyan a Boeing többször jelezte, nem fog kitolódni az első átadás időpontja, de a legtöbben arra számítottak, hogy ez majd a hónap végén történhet meg.

Ehhez képest a Seattle-i átadóközpontban kedden „csendesen”, nagy nyilvánosság nélkül ünnepélyesen átadták a Malindo légitársaságnak az első, szolgálatba álló példányt. És először láthatta a nagyközönség, fotókon legalább, a MAX-ok egyikét – már nem a megszokott Boeing színekben, hanem a maláj légitársaság ugyancsak látványos festésében.

A következő légitársaság, amely a MAX-okat menetrend szerinti járatokra használja majd, a Norwegian lesz, miközben érdekes mód az eredeti terveknek megfelelően továbbra is a Southwest hirdeti magát a a MAX kibocsátó légitársaságának, annak ellenére, hogy első gépe csak valamikor a nyáron kerül hozzá, és ősszel áll szolgálatba. Hogy még érdekesebb legyen, egy Rentonban tavaly készült fotósorozaton a Southwest gépei már ott sorakoznak a betonon, igaz, nem mindegyiknek volt akkor még hajtóműve.

Az biztos, hogy a Southwest, a 737-esek flottavezetője, az adatbázisok szerint 734 aktív példánnyal, és ezek között nyolcvanhét Classic 737-es is van, vagyis a most gyártásban lévő NG-sorozat előtti 737-es: a hírek egy része szerint ezeknek a gépeknek a kifutását kell megvárni az új altípus belépésével, hogy a rendszerben egyáltalán helye legyen a MAX-oknak, de közben ne csökkenjen a kapacitás.

Másfelől sikeresen le kellett zárni az új típus változó üzemeltetési feltételeihez igazított megállapodásokat a pilótaszervezetek és a cég vezetése között. Tény, hogy a MAX fejlesztésében a Southwest kulcsszerepet játszott, és a társaság vezetői azért is maguknak vindikálják ezt a címet, mert a Southwest személyzetével és földi kiszolgálóival, műszakijaival és annak hálózatán végezte a Boeing a MAX vonalpróbáit, üzemi tesztjeit.

Akárhogy is, a Southwest még az idén legalább tizenkettőt tervez szolgálatba állítani a MAX-ok közül, hírek szerint a szép festésű maláj példány valamikor június végén teljesíti első kereskedelmi útját. Ez viszont egy újabb esély arra, hogy beelőzzön a Norwegian, amelynek szintén májusban kell megkapnia az első gépét. Lehet, hogy az első kereskedelmi MAX-repülés dicsőségét az európai diszkont cég fogja felmutatni, ezzel is alaposan megerősítve a géppel tervezett észak-atlanti repülések marketingjét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek