Tarlós–IMF-tárgyalás a közösségi közlekedésről

MTI   ·   2012.07.19. 12:42

A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.

A városvezető a találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy a közösségi közlekedés középtávú finanszírozásához gondoskodni kell a behajtási díj pótlásáról, amelyet igyekeznek elsősorban a közigazgatás berkein belül megoldani, hogy az se az üzleti szférának, se a lakosságnak ne jelentsen terhet.

Tarlós István jelezte, hogy a tárgyalópartnereknek tetszett a városüzemeltetési struktúra átalakítása, és az, hogy a BKV működtetésében 6 milliárd forint megtakarítást tudtak elérni, továbbá határozottan támogatták a buszágazat kiszervezését.

A főpolgármester arról is beszámolt, hogy érintették a BKV hiteleinek kérdését, az állam kivonulását a fővárosi közösségi közlekedés támogatásából, valamint a „hagyatékul” kapott elhasznált járműpark kérdését is.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.