Tavaszi-nyári menetrend Budapesten

iho   ·   2014.03.02. 20:50
fogas0
Fogazz nyugodtan hétvégén is! Érdemes!

Új, megváltozott, gyakoribb követést biztosító tavaszi-nyári idénymenetrendet vezet be 2014. március 15-étől, szombattól a kirándulók által közkedvelt 60-as vonalon, azaz a fogaskerekűn a Budapesti Közlekedési központ (BKK). A sűrűbb turistaforgalmú hétvégi napokon óránként eggyel több szerelvény jár napközben, azaz 15 helyett 12 percenként követik egymást a fogaskerekűek. Az új menetrend jobb átszállási lehetőséget biztosít a 61-es villamosra, de a 60-as menetidejét is optimalizálja a szerelvények találkozási helyének módosításával:

  • a Városmajor felé közlekedő vonatok munkanapokon az első járatindulástól 9:00-ig, hétvégén az első járatindulástól 8:00-ig nem kényszerülnek várakozásra,
  • csökken a menetidő is: Széchenyi-hegy, Gyermekvasút irányában a nyári hétvégéken 9 óra után 2 perccel, munkanapokon pedig 10 óra után 4 perccel.

A 60-asnak csúfolt fogas is sűrűbben jár hétvégenként (fotó: wikipédia)

Egy hajó, két hajó, három hajó, négy hajó

Újra elfoglaljuk a fővárosi Duna-szakaszt! Gyakrabban, 120 helyett 60 percenként követik majd egymást március 17-étől, hétfőtől napközben a D11-es hajók, emellett a hétköznapi hajóforgalmat sűríti a reggeli és délutáni csúcsidőben újrainduló D12-es járat is. Ismét lehet a hétvégi napokon is hajózni, március 15-étől már a D13-as hajójárat is közlekedik.

A BKK a közszolgáltatások körébe vonja az eddig Soroksári révként ismert, a XXI. és a XXIII. kerületet a Dunán át összekötő kompjáratot, és az március 15-étől D14-es számjelzésű hajójáratként közlekedik. A rév menetrendje nem változik: Csepel-Királyerdő és Soroksár, Molnár-sziget között közlekedik

  • hétköznapokon 7:00–20:00 között 30 percenként,
  • hétvégén 7:25-kor, majd 8:00–20:00 30 percenként.

Az átkelő utasok személyjeggyel, a járaton egyébként érvényes napijegy típusú jegyekkel vagy bérletekkel vehetik igénybe a révet. A teljes árú rév személyjegy ára 170 forint, a nyugdíjas- és tanulójegyek kedvezményes ára 110 forint. A jegyek közül a Budapest 24 órás jegy, a Budapest csoportos 24 órás jegy, Budapest 72 órás jegy, a Budapest hetijegy, az 5/30 BKK napijegy, a kedvezményes csoportos tanulójegy érvényes a réven, valamint minden Budapest-bérlet is használható.

A kompon szállítani kívánt járművekre személy- vagy tehergépkocsijegyet, illetve kerékpár- vagy motorkerékpárjegyet kell váltani, amely jegy nem tartalmazza a járművel utazó személyek viteldíját. A személygépkocsik szállításáért 420, a 3,5 tonna alatti tehergépkocsikért 1050, a 3,5 tonna felettiekért 1750, a kerékpárokért 170, míg a motorkerékpárokért 290 forintot kell fizetni.

Új idénymenetrend a buszokon

Több autóbuszvonalon is új tavaszi menetrendet vezetnek be: hétvégenként a jelenleginél sűrűbb napközbeni járatkövetéssel.

  • a Budai Várba közlekedő 16-os és a 16A busz közös követési idejét a hétvégén napközben a jelenlegi 7-8 percről 6 percre sűrítik. Hétköznapokon a járatkövetés nem változik.
  • március 15-étől a Budakeszit kiszolgáló 22-es buszcsalád vonalán is sűrűbben járnak hétvégén napközben a buszok, így a járatok közös követése a Széll Kálmán tér M–Budakeszi, Gyógyszertár közötti közös szakaszon 5-6 percre csökken.
  • szintén március 15-étől a Margitszigetre közlekedő 26-os busszal is sűrűbben, 15 helyett 10 percenként lehet szombat-vasárnap napközben utazni.

105-ös busz: új megálló a Tüzér utcai lakótelep és az állatkórház kiszolgálására

Március 3-ától, hétfőtől a XIII. kerületi Tüzér utcai lakótelep és a Lehel utcai állatkórház jobb kiszolgálása érdekében a 105-ös busz a Gyöngyösi utca M irányában megáll a jelenleg csak a 914-es és a 914A éjszakai busz által használt Hun utca megállóhelyen is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek