Teljessé vált Nyíregyháza nyugati elkerülője

iho/közút   ·   2019.10.03. 15:00
400px_nyiregy_elkerulo_338

Az M3-as autópályától a 38-as főúton át Nyírszőlősig vezető, közel tizenöt kilométer hosszú nyugati elkerülő út első két, az M3-as autópályától a 36-os főútig tartó, összesen közel hét kilométeres szakaszát 2015 végétől használhatják az autósok. A most átadott, 9,2 milliárd forintból megépített útszakasszal az elkerülő már hiánytalanul betöltheti rendeltetését: a teherforgalom és a nemzetközi kamionforgalom elkerülheti a megyeszékhely belvárosát, így várhatóan megszűnnek a torlódások. Továbbá a város északi agglomerációjában (Nyírszőlős, Sóstógyógyfürdő) élők számára is közvetlen kapcsolatot nyújt az M3-as autópályához. A logisztikai szempontból jó helyen lévő 338-as főút mellett gazdaságfejlesztési övezetet szeretne kialakítani a városvezetés.

Teljessé vált a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út, a szakasz a 80-as vasútvonal felett egy híddal is átvezet (fotók: NIF Zrt.)

Az elkerülő út összesen közel nyolc kilométernyi új, kétszer egy sávos szakasza tizenkét méteres koronaszélességgel, három és fél méteres sávszélességgel, valamint két és fél méteres padkaszélességgel készült el, két ütemben. A munkálatok során tizenhétezer köbméternyi aszfaltpálya szerkezetet építettek be, négyszázezer köbméter töltésanyagot használtak fel és közel nyolcszáz fát ültettek az út mentén. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósult meg.

A Tiszavasváriba vezető 36-os és a Tokajig tartó 38-as főutakat összekötő, 3,77 kilométer hosszú szakaszt a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. hozta létre, nettó 5 milliárd 448 millió forintért. Az útszakaszon egy hatvannyolc méter hosszú felüljáró is épült a 80-as számú, Budapest–Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vasútvonal felett. A vasbeton szerkezetű híd, amely az áthaladó gépjármű forgalom súlyát fogja tartani, fúrt cölöpalapozással készült. A kilencven centiméter magas gerendák a híd háttöltésének konszolidációját követően 2019 májusában kerültek a helyükre, ezt követően következett a pályaszerkezet vasalása és betonozása. A 36-os és 38-as főutak találkozásánál is körforgalmi csomópontot alakítottak ki.

A 338-as főútnak köszönhetően a tranzit teherforgalom jó része elkerülheti a városközpontot

A fejlesztés másik részeként egy 4,1 kilométer hosszú, új nyomvonalú út épült a 38-as főút csomópontját, valamint a Nyíregyházát Kótaj és Buj településekkel összekötő, a város északnyugati külvárosi területe, Nyírszőlős szélén vezető 3822-es út közötti szakaszon, mindkét végén körforgalommal. Az út pályaszerkezetéhez gumibitumenes aszfaltréteget használtak fel. A technológia alkalmazása számos előnnyel jár, például nagyobb az út terhelhetősége, kisebb a kátyúk kialakulásának esélye, ezáltal hosszabb az élettartama és jobb az ellenálló-képessége, alacsonyabb a fenntartási költsége, illetve megoldást jelent a használt gumiabroncsok környezetbarát hasznosítására is. A gumibitumennél a közlekedési zaj a normál, polimeres modifikált bitumennel készülő aszfaltrétegekkel épült úthoz hasonlítva körülbelül három decibellel kisebb. Ez a gyakorlatban azzal egyenértékű, mintha a zajforrás dupla akkora távolságból lenne hallható. Az építési munkálatokat a Ke-Víz 21 Zrt. végezte, a kivitelezés nettó költsége 3 milliárd 751 millió forint volt.

Az elkerülővel az északinyugati városrészek is közvetlen kapcsolathoz jutottak az M3-as autópályához

Az új szakasz átadóünnepségén elhangzott: az ország úthálózata folyamatosan fejlődik, a stratégiai fontosságú M44-es gyorsforgalmi út átadása után az ország egyik legdinamikusabban fejlődő megyeszékhelyének elkerülő útját is felavathatják. A 2016 és 2024 közötti időszakban a magas szolgáltatási színvonalú hazai közúthálózat körülbelül ezer kilométernyi új útszakasszal bővül. A cél, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi, négysávos útszakasz, a kiemelt gazdasági térségeket bekössék a gyorsforgalmi utakba, valamint az autópályákat és az autóutakat elvezessék az országhatárokig. A kormány hét újabb elkerülő útszakasz fejlesztését emelte be az Útprogramba: Jászberény, Sajószentpéter és Veszprém esetében a megvalósításról, míg Eger, Győr, Pusztaszabolcs és Szolnok-Szandaszőlős esetében az előkészítésről született döntés.

Az elmúlt napokban Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján és Vác megközelíthetőségét javító útberuházásokat vehettek birtokba a közlekedők, a fejlesztések során százhuszonöt kilométernyi négysávos útszakasz épült meg 264 milliárd forintból.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek