Tizenegy magyar turista meghalt Egyiptomban

iho/közút   ·   2011.11.06. 20:33
kiskep_buszbaleset

A kairói magyar nagykövetség értesülése szerint 11-12 halálos áldozata és 15-20 sérültje lehet a magyar turistákat szállító busz hurghadai balesetének – közölte Kveck Péter kairói magyar nagykövet vasárnap este telefonon az MTI-vel.

A diplomata elmondta, hogy a magyar konzul és egy másik diplomata útban van a baleset helyszíne felé. A magyar külképviselet folyamatosan kapcsolatban áll az egyiptomi hatóságokkal, a rendőrséggel és a mentőkkel, teljes erővel folyik a magyar turisták mentése – tette hozzá a nagykövet.

A diplomata szerint úgy tűnik, hogy egy sérültet légi úton egy kairói katonai kórházba szállítanak, a többi sérültet pedig a hurghadai kórházban látják el. A magyar külképviselet az utazási irodával és az egyiptomi hatóságokkal együttműködve intézi a sérültek és a halálos áldozatok hazaszállítását, folyamatosan kapcsolatban áll az áldozatok hozzátartozóival, zajlanak az azonosítások – tette hozzá Kveck Péter nagykövet.

Az AP hírügynökség értesülései szerint a magyar turistákat szállító busz az autópályán a szállodából tartott a repülőtérre, amikor a baleset történt.

A MENA közel-keleti hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a buszvezető gyorsan hajtott, és ezért veszítette el uralmát a jármű fölött. Információja szerint a balesetet szenvedett busz a Best Reisen utazási iroda utasait szállította.

A 82 millió lakosú Egyiptomban a rossz közlekedési infrastruktúra és a nem túl magas vezetési kultúra következtében viszonylag sűrűek a balesetek, az áldozatok évi száma hatezer, a legutóbbi súlyos turistabusz-katasztrófa tizenegy, többségében amerikai halottal pedig tavaly decemberben történt Dél-Egyiptomban.

A katasztrófavédelem munkatársának a mentésben részt vevő egyiptomi kollégája megerősítette, hogy a balesetnek jelenleg tizenegy halálos áldozatáról és huszonhét sérültjéről tudnak, akik között négy gyerek is van. Az egyik sérült állapota válságos, életéért a mentők küzdenek. Mihelyst légi úton szállítható állapotba kerül, mentőhelikopterrel szállítják egy kairói katonai kórházba.

A BBC a MENA hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a balesetet az okozta, hogy a buszvezető nagy sebességgel próbált bevenni egy kanyart, és a járdaszegélynek ütközve a busz felborult.

A külügyminisztérium vasárnap késő este kiadott közleménye szerint az egyiptomi miniszterelnök részvétét nyilvánította és felajánlotta a kairói kormány messzemenő segítségét. Az egyiptomi egészségügyi miniszter egy különleges mentőalakulatot küld a helyszínre, és személyesen felügyeli a mentést.

A MENA hurghadai orvosi forrásokra hivatkozva írja, hogy tizenegy sérült állapota súlyos. A legtöbb sérült főleg végtagtöréseket szenvedett. Őket várhatóan pár napon belül kiengedik a kórházból.

Szintén a közép-keleti hírügynökség értesült arról, hogy a hurghadai kórházból négy sérültet repülőgéppel a kairói katonai kórházba szállítottak. A hurghadai kórházban tehát jelenleg huszonhárom sérültet ápolnak, ketten pedig csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. A MENA jelenlegi összegzése szerint a balesetnek 11 halálos áldozata, négy súlyos, huszonhárom komoly, és két könnyebb sérültje van.

Hajnali negyed egy körül szállt le Budapesten az a repülőgép, mely Hurghadából hozta haza a turistákat. A helyszínen lévő újságírók több mentőst is láttak a repülőtéren, de úgy tudják, a balesetet szenvedett busz utasai közül még azok sem jöttek haza, akik nem, vagy csak könnyebben sérültek meg.

Egyiptomban gyakoriak a buszbalesetek<br>(képünk illusztráció)

Szerkesztőségünk részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak.

Kapcsolódó hírek