Tizenhét Földkerülés az Egyenlítő mentén: egy éve ingáznak a vasútvillamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

iho/vasút   ·   2022.11.29. 10:20
00_vasutvillamos_egy_eves

Egy évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos. A szolgáltatási paletta szélesítésével együtt a tramtrain népszerűsége is folyamatosan emelkedik, a díjkötelesség augusztusi indulása óta naponta átlagosan öt és félezer utazáshoz választották a közösségi közlekedés legújabb formáját, ami rendkívül pontos, kiszámítható és a korábbiaknál kedvezőbb árú utazást kínál a térségben. A számtalan lehetőséget kínáló jegy- és bérletvásárlási rendszerben mindenki megtalálhatja a számára legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldást.

A Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos innovatív megoldás a kötöttpályás közlekedésben, amely átszállásmentes utazással segíti elő, hogy az utasok autó helyett a közösségi közlekedést válasszák. Az elmúlt egy évben a vasútvillamos 22 ezer 400 járata összesen 680 ezer kilométert tett meg az utasokkal. Ez annyi, mintha a szerelvények tizenhétszer megkerülték volna a Földet az Egyenlítő körül. A járatokat a díjmentes időszak kivezetése óta közel 650 ezer utazáshoz vették igénybe.

Az első napon

A térség közösségi közlekedésében új, és sokak számára legkényelmesebb megoldást nyújtó tramtrain járatok az ingyenes utasforgalmi próbaüzemben még a tavaly év végi ünnepek alatt is sokszor százszázalékos kihasználtsággal közlekedtek. 2022. augusztus 1-jétől, az ingyenes utasforgalmi próbaüzem befejeztével az utasok jól fogadták a félórás menetrendi ütemmel együtt bevezetett kedvezményes zónás tarifarendszert, így már a nyitó hónapban kétezer bérletet és negyvenezer jegyet vásároltak. Szeptemberben a megváltott bérletek száma 2500-ra emelkedett 33 ezer jegyeladás mellett. A tramtrain népszerűségét igazolja, hogy a díjköteles üzem harmadik hónapjában még többen gondolkodtak az új jármű folyamatos használatában. Októberben közel 2700 bérlet megvásárlásáról döntöttek az utasok és 35 ezer alkalommal váltottak menetjegyet, ezt a tendenciát igazolják az eddigi novemberi adatok is. Naponta átlagosan 5500-an választják a vasútvillamost helyközi utazásra. Az utasok közel háromnegyede a teljes vonalra (A-B-C zónára), kevéssel több, mint egyötöde pedig az A-B zónára (Szeged–Algyő) érvényes termékkel utazik. A szegedi helyi közlekedésre is érvényes kombinált bérletet a bérlettel utazók huszonegy százaléka vásárolt.

A tramtrain menetrendszerűsége az elvárt kilencven százaléknál jóval magasabb, megközelíti a kilencvenhét százalékot. A pontos, menetrendszerű működés kiszámítható közösségi közlekedést jelent. A vasútvillamos működtetésén közvetlenül több mint százhúsz vasutas dolgozik, köztük negyven járművezetővel, huszonhárom jegyellenőrrel és tíz forgalmi vonalirányítóval. A 2022 októberében huszonnyolc fővel indult tramtrain motorvonatvezetői tanfolyamon már tizenhárom nő is megkezdte tanulmányait. A háromszázat is meghaladja azoknak a munkatársaknak a száma, akik közvetetten kapcsolódnak napi feladataik elvégzése során a vasútvillamos üzemeltetéséhez, mint például pénztárosok, járműszerelők vagy a távközlési, biztosítóberendezési szakemberek.

A vasútvillamos prototípusát 2021 januárjában mutatták be először a MÁV-Start szentesi telephelyén, ezt követően folyamatosan érkeztek a kezdő flotta járművei Magyarországra.

  • A hatóság által előírt 50 ezer kilométeres hibamentes tartampróba teljesítését követően 2021. november végén óránkénti indulással megkezdődhetett a 216 férőhellyel rendelkező vasútvillamos ingyenes utasforgalmi próbaüzeme Hódmezővásárhely és Szeged között, kiegészülve a Szeged vasútállomásról Szeged-Rókusig közlekedő éjszakai járattal.
  • 2022. január 10-étől a hivatásforgalom (munkába, iskolába járás, illetve hazautazás) szempontjából fontos reggeli és délutáni időszakokban hét további járattal bővült a menetrend, valamint az utasok nagy örömére csütörtök, péntek és szombat éjszaka is óránként jár a vasútvillamos a két dél-alföldi megyei jogú város között, ezzel segítve a hétvégi kikapcsolódásból való biztonságos hazautazást.
  • 2022 augusztusától az ingyenes utasforgalmi próbaüzem befejeztével félórás menetrendi alapütemmel közlekedett a tramtrain, amely október 29-étől további reggeli járatokkal is kiegészült.
  • Szeptember 13-án megérkezett a tizenkettedik vasútvillamos szerelvény is Magyarországra, amellyel teljessé vált a járműflotta.

Az új kötöttpályás járműtípus bevezetése a kezdeti hónapokban időnként megzavarta a figyelmetlen, rutinból közlekedő autósokat, amely balesetekhez, többször a vasútvillamos sérüléséhez vezetett. 2021-ben videó készült a legfontosabb KRESZ-szabályokról a vasútvillamos érintettségében. A különleges közlekedési helyzetekre a MÁV-Start külön videót és interaktív oldalt is készített, ezzel is segítve a biztonságos közlekedést. Ennek ellenére – különösen Hódmezővásárhelyen – még jelenleg is sűrűn idéznek elő balesetveszélyes helyzeteket a figyelmetlen autósok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek