Tízszázalékos árbevétel-növekedést tervez a Rába

MTI   ·   2012.05.10. 12:21

A társaság új termékekkel, új partnerségekkel kívánja erősíteni futómű-üzletágát; ezen a területen „regionálisabb, globálisabb szerep elképzelhető” – közölte Pintér István.

„A menedzsment véleménye szerint cég tőzsdei léte pozitív a vevők számára, és ezen nem lenne célszerű változtatni” – közölte a cégcsoport vezetője az MTI kérdésére válaszolva.

Arra számítanak, hogy az új tulajdonosi struktúra előnyeit kihasználva bővülést érhetnek el a járműszegmensben, az alkatrészgyártásban pedig a Volkswagen mellett további nagy cégnek válhatnak beszállítójává – mondta az elnök-vezérigazgató.

Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy a Golf-platformon készülő autókhoz gyártanak majd az ülés billentését támogató kardánokat; a sorozatgyártás az év második felében indul, a felfutás jövőre várható. A csúcskapacitás évi 800 ezer darab lesz.

A piaci környezetről pintér István elmondta: folytatta a növekedést az észak-amerikai haszongépjármű-piac, ott és Európában is kiugróan jól teljesített a mezőgazdasági szegmens, míg az európai haszongépjármű-eladások terén stagnált, enyhén csökkent a cég forgalma.

Elmozdult a holtpontról az első negyedévben, de „nem volt kiemelkedő” az orosz buszpiac teljesítménye, míg a személygépkocsi szegmens a tavalyi első negyedév szintén teljesített január elejétől március végéig – tette hozzá. Eközben a felhasznált alapanyagok ára enyhén csökkent, az energiáé valamelyest nőtt.

„Az árfolyamok ebben a negyedévben segítettek bennünket” – jegyezte meg Pintér István az erős dollárra és euróra utalva.

Ingatlan-értékesítésből jelentősebb összeggel nem számolnak; ugyanakkor a tavaly indított stratégiai projektek mellett idén újabb fejlesztéseket indítanak el.

A cégcsoport szerdán közzétett, konszolidált gyorsjelentése szerint a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózott eredménye 33,9 millió forint volt 2012 első negyedévében, 81 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Üzemi szinten 103,8 millió forint nyereséget ért el a Rába január-márciusban, szemben a tavalyi 180 millió forintos veszteséggel.

A nemzetközi számviteli jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a Rába-csoport árbevétele 6,1 százalékkal, 9,83 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a futómű üzletág 10 százalékos bővülésének köszönhetően. Az alkatrész üzletág kisebb mértékben, 3,8 százalékkal emelkedett, míg a jármű üzletág bevételei 18,7 százalékkal elmaradtak a tavaly első negyedévitől.

Az export árbevétel 12,8 százalékos növekedéssel 7,16 milliárd forintot ért el az első negyedévben. A csoport EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 2012 első három hónapjában 648 millió forint volt az egy évvel korábbi 381 millió forinttal szemben.

A nettó pénzügyi eredmény az első negyedévben 109 millió forint veszteséget mutatott a tavalyi hasonló időszaki 468 millió forint nyereséghez képest. Az adózás előtti eredmény közel ötmillió forintos veszteséget mutatott március végén, amellyel szemben 39 millió forint adókövetelést számolt el a Rába. Egy évvel korábban 240 millió forint adó előtti nyereséget mutatott ki a társaság.

A 12,92 milliárd forint jegyzett tőkéjű Rába konszolidált saját tőkéje 10,7 milliárd forint volt 2012. március végén, az egy évvel korábbihoz képest 6,9 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó hírek