Tovább csökkent a halálos közúti balesetek száma Európában

MTI/iho   ·   2018.04.10. 12:42

Az Európai Bizottság keddi tájékoztatása szerint a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák alapján 2017-ben 25 ezer 300-an vesztették életüket Európa útjain, amely azt mutatja, hogy két egymást követő évben is háromszázzal kevesebben haltak meg az utakon, azaz mintegy két százalékkal csökkent a halálos balesetek száma az Európai Unióban. A 2010-es adatokhoz képest pedig hatezer-kétszázzal, vagyis húsz százalékkal kevesebb közúti halálesetet jelent.

Violeta Bulc, a bizottság közlekedési ügyekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta: noha a tendencia biztató, nagy kihívást jelent az EU azon célkitűzésének teljesítése, hogy 2010 és 2020 között a felére csökkenjen a halálos kimenetelű közúti balesetek száma. A halálos balesetek mellett a becslések szerint tavaly százharmincötezren szenvedtek súlyos sérülést közúti balesetben, akiknek jelentős része veszélyeztetett úthasználó, gyalogos, kerékpáros vagy motoros volt. A halálos kimenetelű és a sérüléssel járó közúti balesetek az áldozatokon kívül a társadalom egészét is érintik. Ellátásuk becsült költsége mintegy százhúszmilliárd euró (körülbelül harminchétezermilliárd forint) évente.

Az uniós bizottság jelentése szerint az egymillió európai lakosra átlagosan jutó negyvenkilenc halálos kimenetelű közúti balesetet tekintve Európa útjai 2017-ben is messze a legbiztonságosabbak voltak a világon. Az Európai Unión belül egymillió lakosra kivetítve 2017-ben Svédország (huszonöt haláleset), az Egyesült Királyság (huszonhét), Hollandia (harmincegy) és Dánia (harminckettő) számolt be a legkedvezőbb számadatokról. A bejelentett adatok szerint 2016-hoz képest Észtországban és Szlovéniában csökkent a legnagyobb mértékben a közúti halálesetek száma előbbi országban harminckét, utóbbiban pedig húsz százalékkal. Emellett 2017-ben tovább csökkent a különbség a tagállamok között, mindössze két tagállam, Románia és Bulgária regisztrált egymillió lakosra vetítve nyolcvannál több halálesetet. A jelentés szerint egymillió lakosra vetítve Magyarországon hatvanhét ember halt meg az utakon 2017-ben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek