Túlfutott, több darabra törött a Pegasus 737-ese Isztambulban, eddig három halott

iho   ·   2020.02.05. 20:20
cim

A török Közelekedési Minisztérium a baleset után azt jelentette, hogy nincsenek halálos áldozatok és 52 személyt kellett kórházba szállítani. A török egészségügyi tárca éjszaka egészen más adatokat hozott nyilvánosságra: a 177 utas és hatfőnyi személyzet közül szinte mindenkit kórházba vittek, összesen 179 embert, az eseménynek eddig három halottja van és ugyancsak hárman kapnak „intenzív ellátást”, a többiek „jó állapotban vannak”.

Korábban írtuk:

A Flightradar24.com adatai szerint az Izmirből Isztambulba tartó PC 2193-as (PGT87R) járatot teljesítő TC-IZK lajstromú, korábban a csődbe ment Air Berlin flottájába tartozó, 11 éves gép szenvedett balesetet.

A járat repült útvonala, s utolsó rögzített sebessége - forrás: flightradar24.com

A helyszíni képek, videók alapján a Boeing törzse a szárny előtti részen tört ketté, de a farokrésznél is szétvált a törzs és a hajtóművek is leszakadtak.

(fotók: Twitter)

A baleset időpontjában az időjárás nem volt kedvező: a repülőtér körzetében zivatar volt, 7000 méter látótávolság mellett, a szél 290 fokról, 22 csomóval (41 km/h, 11 m/s) fújt, erős széllökésekkel (37 csomó, 69 km/h, 19 m/s). A repülésbiztonsági portálok jelzik, ez annyit jelent, hogy a gép erős hátszélben közelítette a használatos 06-os pályát, az irányítás egy másik járattal kommunikálva jelezte, arra készül, hogy megfordítsa a pályairányt.

Az AvHerald adataiból kiderül, hogy a gép gyorsan közelítette a pályát és mintegy 1950 méterrel ért csak földet a küszöbtől, ezer méterrel a másik küszöb, a pálya vége előtt, földhöz viszonyított sebessége 130 csomó volt. 63 csomós sebességgel hagyta el a küszöböt majd a reptér körüli kerítéssel ütközött.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek