Ügyességi verseny villamosvezetőknek

Mészáros Gergely   ·   2011.09.23. 17:18
400

Mára már hagyománnyá vált, hogy a közösségi közlekedés járművezetői minden évben megmérkőznek egymással, hogy kiderüljön, ki is a legjobb a maga jármű-kategóriájában. Idén már tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Közösségi Közlekedési Járművezetők Forgalombiztonsági Vetélkedőjét, amelynek első napján, pénteken a villamosvezetők mérték össze tudásukat. A megmérettetés helyszíne a 37-es villamos vonalán a Salgótarjáni utcában volt a Hungária körút és az Őrház közötti szakaszon, de csak a Zách utcáig vették igénybe az egyik vágányt. A 37-es villamos pedig a másik vágányon közlekedhetett mindenféle fennakadás nélkül, hiszen a negyedórás követésbe bőven belefért ez az egyvágányozás.

Ipari Csuklós tanulókocsi érkezik a rosszul kitűzött vörös tárcsához<br>Kattintásra fotógaléria nyílik!

A verseny elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti részben a KRESZ és a forgalmi és jelzési utasítás ismeretéből kellett számot adni, a gyakorlati részben pedig a 7671-es pályaszámú Ganz csuklós tanulókocsival kellett különböző feladatokat végrehajtani. Ezek megoldásához nem volt szükség gyorsaságra, sokkal inkább a jármű biztos kezelésére, illetve a forgalmi és jelzési utasítás aprólékos ismeretére. A feladatok változatosak voltak: két megjelölt oszlop között úgy kellett megállni, hogy a felsővezetéken elhelyezett ún. lazavezeték alatt legyen az áramszedő mindkét csúszólapja. Egy másik megjelölt oszlopnál pedig úgy kellett megállni, hogy a villamos második ajtaja legyen az oszlop mellett. Két másik megjelölt oszlop között pedig úgy kellett 15-tel haladni, hogy a sebességmérőt a verseny egyik rendezője kitakarta. Az utolsó feladat az volt, hogy a vágánytengelyben elhelyezett rekesz előtt legalább száz, legfeljebb nyolcvan centiméterre kellett megállni, ráadásul megállás után az ütközőtányér és a rekesz távolságát is meg kellett becsülni. Az eltérésért pontlevonás járt. Az utasításrendszer ismeretét érvénytelen jelzővel, rosszul kitűzött Megállj! jelzéssel, illetve a Zách utca jelzőőrös biztosításával mérték, a járművezetőknek ezekről mindent el kellett mondaniuk, ami az utasításban szerepel. Az egyik visszapillantó tükör leragasztásával szintén a járművezetők elméleti felkészültségét tették próbára. Itt ugyanis azt kellett felismerni, hogy a tükör részben használható, és el kellett mondani az ilyen esetekben követendő szabályokat.

Idén négy csapat, egyenként három járművezetővel vett részt a vetélkedőn. Debrecen és Miskolc egy-egy csapatot, míg Budapest kettőt nevezett be, hiszen a fővárosban jóval többen, mintegy kilencszázan keresik kenyerüket villamosvezetőként, többen mint a három másik villamosos városban együttvéve. A harmadik vidéki villamosüzem, Szeged képviselői sajnos technikai okokból nem jöttek el.

A miskolci csapat tagjai közül az egyik, Körmöndi Róbert szinte még újonc, két és fél éve vezet villamost. Ennek tükrében igen szép eredmény, hogy az országos döntőbe jutott. Mint elmondta, elég szokatlan volt számára a kézikapcsolós kocsi, Miskolcon ugyanis már 2004-ben kivonták a Bengálikat a forgalomból. Ottani kollégái már 12, illetve 10 éve vezetnek, az országos döntőben is szerepeltek már. A debreceni Kerekes Imre hét éve jár a Nagyállomás és az Egyetem közötti vaspályán, ő az ipari csuklós könnyű vezethetőségét emelte ki, természetesen a Bengálikhoz viszonyítva. Budapestet már-már veteránok képviselték. Hoffmann Ferenc immár 24 éve vezet villamost, jelenleg főleg a Nagykörúton. Nem először jutott be az országos döntőbe, hasonlóan Harsányi Antalhoz, aki már a kezdetektől fogva elindult a selejtezőkön. A legjobbak közé tízszer került be ez idő alatt. A főleg TW6000-es típuson dolgozó Lőrincz Antal csak később csatlakozott a versenyzőkhöz, de már a döntőben is többször szerepelt. Sokféle járművezető vett részt a pénteki versenyen, de abban mindenki egyetértett: a feladatok nem voltak nehezek. Az eredményt holnap tudhatják meg, miután az autóbusz- és trolibuszvezetők versenye is véget ér.

Kapcsolódó hírek