Újabb ütemével folytatódik a Déli Körvasút beruházás

MTI/iho   ·   2024.01.15. 12:00
0020_T20V5477_230106_Ferencvaros_Fc__601,001_MMV

Indul a favágás, -átköltöztetés, -ültetés.

Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme, amely a vasúti pálya átépítését, kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítését célozza – jelentette be közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt. A Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, új Duna-híd létesült, illetve Nádorkert, Közvágóhíd és Népliget elnevezéssel három új megálló is épül. A projekt révén egyaránt bővül a főváros és az agglomeráció fenntartható közlekedési rendszere, miközben csökken a térséget érő zajterhelés és légszennyezés.

 A munkálatokkal kapcsolatban az Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a vasúttársaság a lakosság megértését, türelmét és bizalmát kéri.

A közleményben részletezték: a most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található - vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló - növényzet kivágására kerül sor. A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy - amennyiben lehetséges - átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók. Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület.

A közleményben fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a Déli Körvasút projekt nem csupán az agglomerációs közlekedés és a magyar főváros szűk vasúti áteresztő képességének fejlesztését célozza, de összességében javítja majd a beruházás környezetében lakók életminőségét és hozzájárul a városrész fejlődéséhez is.

Az ÉKM és a vasúttársaság elkötelezett abban, hogy a beruházás megvalósításához szükséges munkálatok elvégzésére a jogszabályok és hatósági engedélyekben foglaltak maximális betartásával és a lakossági szempontok figyelembevételével kerüljön sor.

A most bejelentett munkálatok hétfőn a vonal budai oldalán kezdődnek. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd - még kizárólag MÁV területen - a bozót- és cserjeírtás, illetve a gyomfák kivágása.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.

A minisztérium közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy a vasút, mint a leginkább fenntartható és környezetbarát közösségi közlekedési mód Budapesten belül, az elővárosi, a helyi, az országos és a nemzetközi szintű forgalomban is versenyképes alternatívája legyen a gépjárműközlekedésnek. Ehhez a jelenlegi szűkös kapacitások bővítésére van szükség. A Déli Körvasút beruházás révén javulnak a közlekedési kapcsolatok, növekszik a pálya átbocsátóképessége, ezzel együtt csökken a zajterhelés, az illegális és balesetveszélyes átjárási útvonalakat pedig új, biztonságos átjárók váltják fel.

(illusztrációk: delikorvasut.hu)

Az új közlekedési infrastruktúra révén a vasutat jobban be lehet kapcsolni a főváros és a régió közlekedési rendszerébe, így a környezet zajterhelésének növekedése nélkül is lehetőség lesz a vonatok sűrítésére az elővárosok felől, továbbá az országos, illetve a nemzetközi összeköttetések javítására.

A beruházás - a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett - képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz – magyarázta az ÉKM.

(Nyitóképünk egy azóta már kivágott fáról készült tavaly ilyenkor...)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.