Ütemes buszmenetrend lép életbe a Győr–Veszprém–Balatonfüred tengelyen

iho/közút   ·   2020.04.27. 15:00
400px_neoplan_tourliner

A Volánbusz Zrt. május 16-ától új autóbusz-menetrendet vezet be a Győr–Veszprém–Balatonfüred útvonalon, ehhez kapcsolódóan Zirc térségében is. A fejlesztés értelmében Győr és Veszprém között reggeltől estig 120 percenként ütemesen közlekednek majd a buszjáratok, csúcsidőszakban pedig betétjáratokkal sűrítenek, többnyire végig Balatonfüredig. A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség szerint habár az ütemes menetrend alapvetően pozitív fejlemény, az új rendszer hatékonyságát nagymértékben rontja, hogy az a vasúti közlekedéssel a legcsekélyebb mértékben sem lett összehangolva: a Győr–Veszprém buszjáratok sok esetben egyidőben közlekednek majd a vonatokkal. Ez felesleges többletkapacitásokhoz és a közszolgáltatók közötti – államilag dotált – versenyhelyzet kialakulásához vezet, ami ellentétes a párhuzamosságok visszaszorítására, ezáltal a közpénzek pazarlásának elkerülésére irányuló kormányzati alapelvekkel.

A Szövetség kihangsúlyozza: az is gond, hogy nem történtek meg a menetrend tervezéséhez szükséges önkormányzati egyeztetések sem, sőt a szolgáltatók sem tudtak egymás menetrendi elképzeléseiről. A Bakonyvasút Szövetség ezért felhívja a döntéshozók és a szolgáltató vállalatok figyelmét a törvényi kötelezettségek betartására, az önkormányzati egyeztetések lefolytatására.

Kétórás alapütemű buszmenetrend indul május 16-ától a Győr–Veszprém–Balatonfüred tengelyen, szépséghiba, hogy a járatok Győr és Veszprém között egyidőben indulnak majd a vonatokkal (illusztráció: Bohus Dávid)

A Szövetség szerint a fenti alapproblémákon túl a menetrendtervezettel az alábbi konkrét gondok vannak:

●       A tervezet a 120 perces Győr–Balatonfüred alapütemen felül nyáron a nagyobb turistaforgalom miatt napi két pár sűrítőjárattal is számol. Ez az igény a vonatokhoz Veszprém vasútállomáson csatlakozó buszokkal sokkal jobban és olcsóbban lenne kiszolgálható.

●       A javaslat csúcsidőben néhány betétjárattal hatvan percesre sűrítené a Győr–Veszprém követést, ami a vonat jelenléte mellett a teljes útvonalon felesleges, a plusz meneteket elegendő egyes szakaszokon megtartani, és a vonattal párhuzamos közlekedés helyett rosszabbul kiszolgált mellékirányokba küldeni.

●       Szintén kevés értelme van napi néhány alkalommal meghosszabbítani a buszokat a Széchenyi István Egyetemig, pláne rossz időpontban: az egyetemi órák 8:30-as kezdéséhez a 8 óra 26-os érkezés túl késői, a 7 óra 31-es pedig túl korai. Továbbá stratégiai szempontból sincs értelme az amúgy is számos sebből vérző győri helyi buszközlekedésnek konkurenciát teremteni. Sokkal fontosabb lenne az Egyetem és a vasútállomás közti helyi közlekedés jelentős javítása, melyből valamennyi busz- és vonatjárat utasai profitálnának Győrben.

A fentiek miatt a Bakonyvasút Szövetség az új Volánbusz-menetrend bevezetésének felfüggesztését kéri az elmaradt menetrendi összehangolás szolgáltatók közötti, a megrendelő érdekeit képviselő közlekedésszervező által kontrollált lefolytatásáig, majd ezt követően az önkormányzati egyeztetések végrehajtásáig.

Hiába jár két korszerűnek mondható Jenbacher-motorvonat Győr és Veszprém között, a jelenlegi szerelvényforduló miatt órákat állnak a győri állomáson (fotó: MÁV-Start)

A Bakonyvasút Szövetség a Győr és Veszprém közötti közlekedés javítására az alábbi javaslatokat fogalmazza meg:

●       A busz mellett a vonatoknál is be kell vezetni a 120 percenkénti ütemes közlekedést, és a vonatoknak kell az egyik, a buszoknak pedig a másik órában közlekedni. Így a kétóránkénti egymás mögött járkálás helyett egész nap egyenletes óránkénti közlekedés valósulna meg, amely valamennyi utas számára a legkedvezőbb megoldás.

●       A fenti módon közlekedő Győr–Veszprém vonatok számára valamennyi esetben biztosítani kell buszcsatlakozást Veszprém belvárosa, illetve Balatonfüred irányába. Így a turistaszezonban az egész napos óránkénti közlekedés a Győr–Balatonfüred viszonylatban is meg tudna valósulni, bevonva a nagyobb kapacitású, távolsági utazásra kényelmesebb vonatokat is.

●       A helyközi járatok városon belüli, öncélú hosszabbítgatása helyett sűrű helyi közlekedést kell megvalósítani a városok busz- és vasútállomásai, valamint a népszerű célpontok (egyetemek, üzemek) között, amelyek egész nap biztosítják a színvonalas eljutás lehetőségét.

●       Mielőbb lehetővé kell tenni a Győr és Veszprém közötti buszok és vonatok közös jegyekkel, bérletekkel való használatát.

Ezeket a javaslatokat a Szövetség konkrét menetrendtervezet formájában már ki is dolgozta, az illetékes szervezeteknek megküldte, és arra kéri az érintett feleket (Volánbusz, KTI, MÁV-Start), hogy folytassák le egymással és az érintett önkormányzatokkal a nélkülözhetetlen egyeztetéseket, majd a fentebb vázolt utasbarát és hatékony fejlesztési javaslat mentén haladjanak tovább. A Szövetség kihangsúlyozza: a megfelelő időben történő kommunikáció és a menetrendtervezetek nyilvánosság elé tárása a későbbi hasonló helyzetekben is elvárható lenne.

A Bakonyvasút Szövetség szerint a Győr–Veszprém vasútvonal problémáinak jelentős oka, hogy a MÁV-csoport tagjai évek, évtizedek óta csak ígérik a szolgáltatás javítását, konkrét lépések pedig alig történtek. Hiába alkalmas a 11-es számú vonal északi szakasza a nyolcvan kilométer per órás sebességre, a menetrendi sebességemelés még mindig nem történt meg. Hiába bérel a MÁV-Start két korszerű Jenbacher-dízelmotorvonatot a GYSEV-től, azok a szerelvényforduló miatt négy–öt órát állnak a győri állomáson, eközben elavult, negyvenéves, magas fogyasztású és hektikus üzemképességű mozdonyos ingavonatok közlekednek a vonalon. Továbbá hiába van teljes szakmai konszenzus az Eplény központjában létesítendő új megálló megépítése körül is, az ügyben sem történt semmi az elmúlt tizenöt évben.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek