Vasutas tiszteket avattak a Vasutasnapon

iho/vasút   ·   2019.07.12. 14:58

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Tóth Péter az ünnepélyes tisztavatón a vasutas tiszteket köszöntve hangsúlyozta: a magyar vasútnak van jövője, az ágazat képes erősíteni helyét a közösségi közlekedésben, áruszállításban, és visszaszerezheti a közmegbecsülését. A MÁV 2010 óta fejlődési pályán van, a végrehajtott fejlesztések bizonyítják, hogy a vállalatcsoport jó úton jár, az előrelépéshez szükség van az elődöktől kapott értékekre, ezek jelentik a szilárd alapot, amelyre lehet építeni. A tisztek legyenek büszkék az örökségre, amelyet az elmúlt korok vasutasaitól kaptak, és ápolják tovább a közös hagyományokat.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében kérte az új vasutas tiszteket, hogy dolgozzanak együtt a vasúttársaság megújításáért.

A legjobb eredményt elért tisztek szalagot kötöttek a Baross Gábor Oktatási Központ zászlajára, hagyományteremtő céllal pedig a végzős hallgatók csütörtökön fát ültettek a Vasúttörténeti Parkban a fenntartható fejlődés és a vasút környezetbarát jellege közti kapcsolatot szimbolizálva.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.