Vezércsere február 27-én: Nemesdy Ervin váltja Dabóczi Kálmánt a BKK élén

iho.hu   ·   2019.01.23. 16:00
nemesdy-kislid-400

A Fővárosi Közgyűlés ma tárgyalta a Tarlós István főpolgármester által benyújtott előterjesztést Dabóczi Kálmán felmentéséről. Az előterjesztés elfogadásával a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Vitézy Dávidot váltó vezérigazgatójának február 27-én szűnik meg munkaviszonya. A közgyűlés azt is megszavazta, hogy a BKK új vezérigazgatója Nemesdy Ervin legyen, havi bruttó 1 millió 600 ezer forintos díjazással. A főpolgármester előterjesztését huszonkét igen szavazattal és hat tartózkodással fogadta el a fővárosi közgyűlés.

Az új BKK-vezér (Nemesdy Ervin, balról) és a leköszönő (Dabóczi Kálmán, jobbról) Koszticsák Szilárd (MTI) felvételén

Egy képviselői kérdésre válaszolva Tarlós István azt mondta, a BKK sorsáról még nincsen döntés: az lehet a megszűnés vagy egy másik lehetőség is. Nemesdy Ervin azt mondta, hatnavhét éves, így pályafutása alatt sok olyan emberrel dolgozott együtt, akik a rendszerváltás után különböző helyekre kerültek. Mindebből nem következik, hogy bármilyen negatív kapcsolata lenne velük és sosem érte semmilyen vád, hogy bármi törvényellenes vagy erkölcsileg megkérdőjelezhetőt tett volna. Nemesdy azt is közölte, a fővárosnak végzett tizenkét éves munkája alapján is választhatták ki a BKK élére.

Nemesdy Ervin a fővárosi közgyűlés termében (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A BKK vezérigazgatói székének várományosa szerint Budapesten működőképes tömegközlekedés van, ami a BKK érdeme is. Tervei szerint októberig egy olyan átszervezési javaslatot készítene el, amely meghatározza a BKK, a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) és a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. (BKÜ) viszonyát. Egyidejűleg arra a kérdésre is választ akar kapni, hogy az üzemeltetést és a fejlesztéseket egyaránt a BKK-n belül kell-e tartani. Mint ismeretes, Dabóczi Kálmán sorsát az elhúzódó Rigó elektronikus jegyrendszer késedelme és a probléma elhallgatása pecsételte meg. Tarlós már november végén bejelentette, hogy kezdeményezni fogja Dabóczi felmentését.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek