Wizz Air: új gép, új járat és 2,2 millió utas Budapestről

Körtvélyes Tivadar   ·   2012.12.10. 16:46
400thf177

A vállalat szakemberei 2013-ra 2,2 millió utassal számolnak a Liszt Ferenc-repülőtérről – jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A hetedik gép március 13-án érkezik meg a ferihegyi repülőtérre, ekkor indítják el új, szezonális járatukat Szalonikibe, ahova hetente 2 járat repül majd. Ezen kívül Dortmundba heti 4 helyett 7, Eindhovenbe 11 helyett 14, Kijevbe 4 helyett 7, Lárnakába 3 helyett 4 Malagába és Nápolyba pedig heti 2 helyett 3 árat közlekedik majd Budapestről. A bővítésekkel 14 országgal 30 útvonalon kötik össze Budapestet.

Utasok szállnak fel egy Debrecenből induló gépre<br >(fotó: T. Hámori Ferenc)

További változás, hogy a Wizz Air a varsói járatát Modlinról átköltözteti a fő repülőtérre, Chopinre, mert a légikikötő által korábban ígért beruházások nem valósultak meg. A bázis azonban Modlinban marad - tette hozzá a vezérigazgató.

Új, kényelmi szolgáltatásokat is bevezet a Wizz Air, 1100 forintért a biztonsági ellenőrzés előtti sorban állást lehet elkerülni, 5500 forintért pedig igénybe lehet venni a SyCourtban lévő utasváró szolgáltatásait.

Váradi József közölte: elégedettek a debreceni reptérrel mind üzemeltetési, mind pénzügyi szempontból, semmilyen fennakadás nem volt a reptéren, amely miatt járatot kellett volna törölni, vagy más reptérre irányítani. A Wizz Air jelenleg 9 országban 16 bázisról üzemeltet több, mint 250 járatot 29 országba, idén 12 millió, jövőre pedig 13,5 millió utasra számítanak.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Szombaton ismét „A repülés éjszakája” az Aeroparkban

iho/repülés   ·   2026.08.14. 12:00

Különleges reptéri járművek és oldtimerek, fényárban úszó pilótafülkék, hajtómű-indítások, ismert pilóták, pályaválasztási foglalkozások és bemutatók, repülős talkshow, éjszakai reptérlátogatás és sétarepülések – augusztus 15-én újra találkozik a repülős múlt, jelen és jövő a ferihegyi repülőmúzeumban.