Zöld jelzés a kereskedelmi űrhajózásnak

iho/repülés   ·   2012.08.28. 12:20
cim

A NASA vezérigazgatója, Charles Bolden bejelentette: a sikeres kisérleti repülés után a májusban tesztelt magánűrhajó, a Dragon októberben kezdi szerződéses útjainak sorát. Az űrügynökség tizenkét teherszállító repülésre kötött megállapodást a Dragont készítő és űrbe juttató magávállalattal: a SpaceX teljesítette az eddigi feltételekt, és Bolden utalt arra is, hogy valamikor legkésőbb öt év múlva a SpaceX űrhajója nem csak felszerelést és utánpóltlást, hanem csereszemélyzetet is szállíthat a Nemzetközi Űrállomásra.

Azzal, hogy megnyíliik a lehetőség a kereskedelmi alapokon működő űrhajózás előtt, egyben megnyílik az esély új vállalkozások és új munkahelyek létesítésére is – mondta Bolden, utalva arra is, hogy a Dragon beállításával az Egyesült Államok vissza fogja venni azt a szerepet az űrállomás fenntartásában, amit most máshol mások (jelesül az oroszok) birtokolnak.

Bolden jelezte, még az idén sor kerül egy másik magán űrvállalkozás, az Orbital Sciences űrhajójának kísérleti repülésére is. Miközben a magánűrhajók az ISS fenntartásában vállalnak szerepet, közben a NASA is készíti a maga űrhajóját a távolabbi kozmikus régiók felkutatására. Az Orion űrhajó és az új nagyrakéta Bolden megfogalmazása szerint kiterjeszti az ember jelenlétét az alacsony földkörüli övezetből, és lehetővé teszi a kutató küldetéseket a Naprendszeren belül.

Érdekes adalék mindehhez, hogy a magánszektor a jelek szerint erre a bolygóközi feladatra is vállalkozna: aa SpaceX nemrég azt is bejelentette, hogy a most kipróbált és később embereket is szállító Dragon űrhajó valamikor a következő évtizedben alkalmas lenne egy Mars-expedíció céljaira is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.