Ikarus 293, a leghosszabb magyar busz
Bemutatkozott a BKV saját építésű duplacsuklósa.
Bemutatkozott a BKV saját építésű duplacsuklósa.
Földünk jövője a tét, váltanunk kell: a közösségi közlekedés területén korszerű, kényelmes, ugyanakkor zöldebb autóbuszok forgalomba állításával tehetünk a legtöbbet a klímavédelemért.
Több mint kéttucatnyi retróbusz látható ma Hatvanban, a rendhagyó Volánbusz Retró Napon. A járműseregszemle fő attrakciója az az 1968-ban magyar mérnökök tervei alapján elkészített emeletes busz, amelyet alapos és aprólékos munkával járó felújítás után most először mutattak be a nagyközönségnek.
Április 30-ától ismét csupán egy jegyet megváltva utazhatnak a kirándulni vágyók a MÁV-Volán-csoport és Mahart kijelölt járatain.
Ha a fenntarthatóságra törekszünk, előnyben kell részesítenünk a közösségi közlekedést. Az egy személyre vetített, legtöbb kibocsátott károsanyag egyértelműen a személygépkocsiknak róható fel, vagyis a közszolgáltatásban résztvevő járművek igénybe vételével lényegesen kevésbé terheljük a környezetünket, mint az egyéni autózással.
Két hegyvidéki vonallal bővül a kerékpárszállítási lehetőség a fővárosban: a Kútvölgyi út térségét kiszolgáló 155-ös és a 156-os buszokra biciklivel is fel lehet már szállni. Egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, az erre kijelölt járműveket külön piktogram is jelzi.
A teljes vonalon szünetelni fog a vonatforgalom, nem közlekednek vonatok a Keleti pályaudvar és Délegyháza közötti szakaszon sem.
Bevált a MÁV-Start „kerékpárprogramja”: tavaly közel 700 ezer kerékpárjegyet váltottak az utasok a járatokra. Ebben bíznak ezúttal is.
Nyolc új, teljesen elektromos hajtású Mercedes-autóbusz állhat forgalomba a baranyai megyeszékhelyen az év vége felé.
Az üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt közbeszerzési pályázatot vitték el.
Ötven szóló és ötven csuklós Mercedes-Benz-buszt szerez be tartós bérlet formájában a BKV.
Egyben bemutatták a sajtónak az Iveco járműveit forgalmazó új céget, az ECO-tech visiON Kft.-t.
Bár részarányuk 2021-ben is tovább csökkent, főként az elektromos járművek javára.
Ma az állomány nagy része már 20 év fölött van, de a legfiatalabbak is 15 évesek.
Vagy mindenhova autóval jár, vagy villamost vezet éppen.