Jön az idei első balatoni retróhétvége: sínen, úton – sőt még a levegőben is!

iho/vasút   ·   2023.07.04. 12:00
2023_julius_retrohetvege

Július 8-án és 9-én Nohab-, Szergej-, Csörgő- és 424-es vontatta retróvonatok, faros Ikarusszal kiadott buszjáratok várják majd az érdeklődőket, a világ egyetlen üzemképes Li–2-esén pedig még sétarepülni is lehet.

A MÁV–Volán-csoport július 8-án és 9-én rendezi meg az idei év első balatoni retróhétvégéjét a Balaton-parti vasútvonalakon, ahol klasszikus járművekkel lehet majd utazni és újra átélni a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek vasúti hangulatát.

A hagyománnyá vált rendezvénysorozat ezúttal is számos újdonságot tartogat. A korábbi retróhétvégéken még nem látott személykocsik és mozdonyok mellett az üzembeállásuk hatvanadik évfordulóját ünneplő M61-es Nohab mozdonyok lesznek a hétvége egyik főszereplői.

A szervezők szó szerint a földtől elrugaszkodott újdonságokkal is kedveskednek az érdeklődőknek: a Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retrórepülésre is lehetőség nyílik az egykoron a Malévhoz tartozó, Li–2 típusú légcsavaros repülőgépen. A vasútállomások és repülőterek között a Volánbusz „faros” Ikarus 55-ös buszain lehet utazni.

Balatonfüred–Tapolca (29-es vonal)

A MÁV Rail Tours klasszikus színtervű Nohab mozdonya fogja vonatni az olajzöld személyvonatot, mely három olajzöld Bhv kocsiból, a színben hozzáillő SR 404-es bisztró- és egy WLS típusú háló- és szalonkocsiból áll. A bisztrókocsiban az idén 75 éves Utasellátó retrókínálatába kóstolhatunk bele. A szerelvényt vasárnap az úgynevezett átmeneti korszakos, narancssárga fényezésű M62 187-es Szergej továbbítja.

Szintén a 29-es vonalon, Balatonfüred és Tapolca között áll forgalomba egy telikék személyvonat, melyben 1. osztályú kocsiként közlekedik a nemrégiben retrófestést kapott 19-05-ös Ap kocsi, továbbá két Bhv és egy BDbh kerékpárszállítókocsi. A múltidéző szerelvény élén szombaton narancsszínű, hagyományos Szergej és a 020-as Nohab, vasárnap pedig egy remot Szergej nyújtja a vonóerőt.

A Tanúhegy sebesvonat Győr és Keszthely között hozza el a retróhangulatot: a járat vastagcsíkos gyorsvonati szerelvénye napközben az északi parton közlekedik majd, mozdonya Balatonfüred és Tapolca között az M61 019-es pályaszámú Nohab lesz.

Mindkét nap alkalmi összeállítással közlekednek a kora reggeli és esti Kék Hullám Intercity-vonatok is: visszatér a komfortkocsi, melynek fedélzetén, valamint a klasszikus arculatú CAF-étkezőkocsiban az idén 75 éves Utasellátó retrókínálata várja az utasokat. A vonat kizárólag vastagcsíkos kocsikból áll majd: az intercity-részben egy GOSA ABmz kocsi és egy klasszikus arculatú DWA Bpmz kocsi is közlekedni fog. A gyorsvonati részt 20-37-es Bko, valamint Bmx kocsik alkotják majd. Az ülőhelyek az Elvira oldalon a személykocsik rajza alapján, grafikusan is kiválaszthatók lesznek.

A Pielstick-dízelmotor szerelmesei dupla élményben részesülhetnek szombaton és vasárnap is: a Kék Hullám Intercity-vonatok élén az idén ötvenéves, M41-es Csörgő mozdonyok szinkronüzemben fognak közlekedni.

Visszatér a retróhétvégék egyik legnépszerűbb attrakciója, a legendás 424-es gőzmozdony is: vasárnap a Csabai Tekergő sebesvonatokat továbbítja Balatonfüred és Tapolca között a vékonycsíkos, Rába gyártmányú, fülkés gyorsvonati szerelvényt húzva; a járat Balatonfüredig az idén hatvanéves V43 1001-es mozdonnyal fog közlekedni. Az indigókék szerelvényt szombaton a 019-es Nohab, visszaútban pedig a 187-es Szergej vontatja majd.

Szombaton a MÁV Rail Tours nohabos különvonatot indít Budapest és Tapolca között, a Balaton déli partján végighaladva. Erről részletes információk ide kattintva találhatóak.

A hétvége során az alábbi vonatok közlekednek különleges összeállítással (a Nohabok pályaszámai egyelőre nem véglegesek):

 

Keszthely–Tapolca–Győr (26-os és 10-es vonalak)

A Győr és Keszthely között közlekedő Tanúhegy sebesvonat vastagcsíkos gyorsvonati szerelvénnyel áll forgalomba, melyet szombaton az M61 020 pályaszámú Nohab továbbít Celldömölktől, visszaúton és másnap pedig egy hagyományos Szergej, szintén Celldömölkig.

A vonalon a személyvonatokon mindkét nap utazhatunk a MÁV Rail Tours ABbmot motorkocsijával, egy Bhv és egy BDbh paklikocsival.

Szombaton Nohab, vasárnap a 187-es retró Szergej vontatta olajzöld szerelvény is megfordul Keszthelyen.

A hétvége során az alábbi vonatok közlekednek különleges összeállítással (a Nohabok pályaszámai egyelőre nem véglegesek):

1. osztályú kocsik

A retróhétvégén 1. osztályú kocsik is fognak közlekedni, melyek az idei évben csak 1. osztályú menetjeggyel vehetők igénybe. Az alábbi retró 1. osztályú kocsikkal lehet majd utazni:

  • 19-05 sorozatú Ap kocsi (telikék szerelvény)
  • WLS sorozatú szalon- és hálókocsi (olajzöld szerelvény)
  • 19-80 sorozatú A kocsi (vastagcsíkos szerelvény)
  • ABbmot motorvonat
A nemrégiben retrófestésűvé visszaalakított, 19-05-ös Ap kocsi

Az érintett vonatokra az 1. osztályra fakultatív helyjegyet is váltható, melynek díja 300 forint.

A Kék Hullám Intercity-vonatokban (19702 és 19701) közlekedő komfortkocsi 1. osztályú menetjegy, valamint prémium helyjegy váltásával vehető igénybe. A vonatokra az Elvira felületen elérhető a grafikus helyfoglalás is.

A Balaton 24/72 napijegyek mellé kocsiosztály-különbözet váltható 1. osztályra. Az országbérlet és vármegyebérletek mellé kocsiosztály-különbözet nem váltható 1. osztályra, ebben az esetben 2. osztályú menetjegy is szükséges.

Az 1. osztályra a jegyek várhatóan július 4-étől lesznek elérhetők.

Retró repülőjáratok

Az idei első retróhétvégén a Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retrórepülésre is nyílik lehetőség az egykoron a Malévhoz tartozó, Li–2 típusú légcsavaros repülőgépen. Az idén 74 éves, HA-LIX lajstromjelű gép a világ utolsó üzemelő példánya a sorozatnak. A járatokon, a korabeli hangulat megteremtéséhez az idén 75 éves Utasellátó nyújtja a fedélzeti vendéglátást. A járatok fedélzetén az utasok megcsodálhatják a történelmi légijárművet, a Balatont madártávlatból, valamint részesülhetnek az idén 75 éves Utasellátó ellátásában. A vasútállomások és repülőterek közti átszállást a Volánbusz „faros” Ikarus 55-ös buszai segítik.

Sétarepülést lehet majd tenni a világ egyetlen üzemképes Li–2-esével is

A gép szombat reggel 9:00-es indulással Budaörsről Sármellékre közlekedik. A járatra egy jegy turistaosztályon 36 ezer forint. A különlegesebb élményre vágyók az üzleti osztályt is választhatják és élvezhetik az ezzel járó kényelmi szolgáltatásokat: az elsőbbségi beszállást, a választható ülőhelyeket, valamint  az Utasellátó szélesebb kínálatát. A jegyár ez esetben 46 ezer forint.

Napközben a vasmadár sétarepüléseket teljesít Sármellékről: 10:30 és 19:30 között óránként indulnak a gépek, a repülés időtartama tizenöt perc. Ezen járatokon kizárólag turistaosztályú jegyek válthatók 22 ezer forintos áron.

Vasárnap Szentkirályszabadja és Sármellék közti járatokon szolgál majd a repülőgép: menetrend szerint ütemesen kétóránként indul mindkét repülőtérről, a repülés időtartama tizenöt perc. A járaton kizárólag turistaosztályon utazhatunk 22 ezer forintos jegyáron.

A vasárnap esti naplementében Sármellékről Budaörsre visszatérő repülés ismét alkalmat kínál a magasabb fedélzeti szolgáltatások kedvelőinek: az MA 001 számú járatra is elérhetők üzleti osztályú jegyek 46 ezer forintos áron, míg a járat turistaosztályán 36 ezer forintért válthatunk jegyet.

A repülőtéri utasfelvétel (check-in) legkésőbb a járat indulását megelőző 15. perctől indul, utolsó hívás (last call) a menetrend szerinti indulás előtt öt perccel van. Kérjük, időben érkezzenek meg a repülőtérre!

A járatok közlekedéséért a Goldtimer Alapítvány felelős, a repülés saját felelősségre történik. Részletes felvilágosítás, további információ az Alapítvány honlapján.

Transzferjárat Farossal

Keszthely és Sármellék, valamint Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között a Volánbusz három „faros” Ikarus 55-öse közlekedik a hétvégén. Szombaton mindhárom busz Keszthely vasútállomás és a sármelléki repülőtér között szállít utasokat, vasárnap pedig az egyik faros Balatonalmádi vasútállomás és Szentkirályszabadja repülőtér között ingázik, míg a másik két autóbuszok a sármelléki átszállást segítik. A jegyár a különleges transzferjáratra utazásonként egységesen 2500 forint, mely a helyszínen vagy a Volánbusz honlapján elővételben is megváltható.

 

„Nohab 60” évforduló az északi parton

Több jubileumát is ünnepli a magyar vasút 2023-ban: az M41-es sorozatú „Csörgő” dízelmozdonyok ötven-, a V43-as sorozatú „Szili” villamosmozdonyok és az M61-es sorozatú Nohab dízelmozdonyok hatvanévesek, az Utasellátó pedig a 75. évfordulóját ünnepli. Az idei évben tervezett rendezvényeken ezen járművek és az Utasellátó is kiemelt figyelmet kap.

Az üzembeállásuknak hatvanadik évfordulóját ünneplő M61-esek augusztus végéig a nyári hétvégéken visszatérnek a Balaton északi partjára: szombaton Tekergő gyorsvonatokat, vasárnap pedig Kék Hullám Intercity-vonatokat továbbít Nohab mozdony Balatonfüred és Tapolca között.

Július 8-án és 9-én, valamint augusztus 26-án és 27-én  viszont a Balaton északi partján tartott retróhétvégék miatt más vonatokkal közlekednek a Nohabok!

A retróhétvégék sora természetesen ezzel nem ér véget, a következőre mindössze másfél hónapot kell várni: augusztus 26-án és 27-én ismét dübörögnek majd a nosztalgiamozdonyok az északi parton, szeptember 16-án és 17-én pedig Veszprém környékére szerveznek múltidéző hétvégét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek