Negyedével kevesebben utaztak tavaly az RZSD-vel
A visszaesés jórészt a koronavírus-pandémiának köszönhető. A teherfuvarozás azonban pörög.
A visszaesés jórészt a koronavírus-pandémiának köszönhető. A teherfuvarozás azonban pörög.
A német kancellár szerint a pandémia megmutatta, a vasút jelenti a fenntartható mobilitás és logisztika gerincét. A digitalizációt is tovább kell fejleszteni.
Az üzemeken belüli, önjáró szállítóeszközök vagy targoncák már nem számítanak újdonságnak. A Peugeot és az Easymile együttműködésének keretében azonban ez már kiterjedt a gyártelepek területére is.
A 22 milliárd forintból megvalósuló East-West Gate (EWG) akár egymillió TEU kapacitást is képes lesz kezelni évente.
A ZF friedrichshafeni központjában egy hatmotoros, autonóm hexacopterrel végzik a központi raktár és a termelőüzemek közti, kisméretű és súlyú alkatrészek szállítását.
Sokan akár a járművükben is tölthetik a karácsonyt. A Brexit befejeződésével ráadásul új, szigorúbb vámellenőrzés kezdődik január elsejével.
Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
A MÁV-REC Kft. és a kínai CRSC egy, európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont megvalósítását készíti elő.
A vasútiáru-fuvarozás részére nem megoldás a Déli Körvasút fejlesztése, vasúti körgyűrű kell a versenyképességhez és a klímacélok teljesítéséhez a szakszervezet szerint.
Az elmúlt hét során látványosan megemelkedett a keletről érkező konténerek száma, messze meghaladva a hosszú távon fenntartható szintet.
A Cargo City hűtött raktár-kapacitással várja az oltóanyagot. Ünnepi személyszállítás: ötvenegy célállomás Budapestről.
Óriásgépek szerepe, ismét bevetik a legnagyobbat. A Ruszlán és a szárazjég. Gyors oltást a szállítóknak is!
Az Európai Vasúti Kutatási Tanácsadó Testület (ERRAC) stratégiai kutatási és innovációs napirendje szerint a vasút a megoldás napjaink válságaira.
Az ötlet alapjában nem új, de mindenképpen figyelemre méltó. Már sok évtizededdel ezelőtt voltak, akik a gyors és biztonságos áruszállítást, a nagyvárosok közlekedési zsúfoltságát enyhítendő, a talajszint alatt képzelték el. Cargo Sous Terrain – szállítás a felszín alatt; franciául.
A programot a német szövetségi közlekedési és digitálisinfrastruktúra-minisztérium (BMVI) 2024-ig hétmillió euróval támogatja.