Logisztikai csomóponttá válik a sławkówi terminál
A Kína és a lengyel város közötti állandó fuvarokat követően már a Hszianból Milánóba tartó konténerek is érintik az Euroterminalt.
A Kína és a lengyel város közötti állandó fuvarokat követően már a Hszianból Milánóba tartó konténerek is érintik az Euroterminalt.
Az Oroszországi Vasutak (RZSD) egyre nagyobb mértékben digitalizálja a konténerek fuvarozásához szükséges adminisztrációt.
Szeptember negyedikétől menetrend szerint, péntekenkénti indulással közlekednek majd a vonatok a kínai Hszian, valamint a felvidéki Dunaszerdahely konténerterminálja között.
355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat és kialakítottak egy új, 500 férőhelyes mélygarázst is.
A rendszeresen nagy távolságra utazóknak akár négyszer nagyobb a karbonlábnyoma.
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait.
Hszianból Kijevbe és Rotterdamba is lehet már közvetlenül szállítani.
Az Orlen KolTrans olvad bele a Lotos Kolejbe, mely az összeolvadással jelentős szereplővé válik a hazai és a szomszédos országok piacán.
Az Európa és Kína közötti vasúti teherforgalom növekedésének kiszolgálásához az Új Selyemút hagyományos útvonalán felül szükség van újabb alternatívákra is. Az egyik ilyen a Litvánia és Lengyelország között fekvő kis orosz enklávén, Kalinyingrádon halad át.
Közel egymilliárd forinttal nőtt tavaly az előző évhez képest a Trans-Sped csoport nettó árbevétele, amely meghaladta a 21 milliárd 300 millió forintot, adózás utáni eredménye pedig több mint 700 millió forint volt.
A kormány friss döntése értelmében évente több milliárd forint juthat a vasúti árufuvarozás alappillérét jelentő szegmens megújítására.