Tizenegyezer teherkocsit „okosít fel” az RCG

iho/vasút   ·   2022.07.15. 12:00
obb_rcg_tehervonat

A logisztikai vállalat az A1-gyel együttműködve, az informatikai platform továbbfejlesztésével fokozatosan állít forgalomba intelligens tehervonatokat Európa-szerte.

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) árufuvarozási ága, az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) az A1-gyel és az A1 Digitallal együttműködésben 2019-ben indította el a SmartCargo projektet, melynek célja, hogy speciális, helyzet-, mozgás- és rázkódásérzékelőkből álló telematikai rendszerrel lássák el az RCG tehervagonjait. A fejlesztés új szolgáltatásokat tesz lehetővé az ügyfeleknek, továbbá jelentősen javítja és még hatékonyabbá teszi a karbantartás koordinációját. A program most újabb mérföldkőhöz ért: már tizenegyezer járművet szereltek fel a technológiával – a cél körülbelül 12 ezer kocsi okosítása.

Az RCG igazgatósági szóvivője, Clemens Först elmondta: a vállalat a SmartCargóval nagy lépést tesz a legkorszerűbb vasúti logisztika felé. A 11 ezer járműre felszerelt helyzet- és rázkódásérzékelő eszközök által beérkező információ számos folyamat optimalizálására használható fel a nemzetközi árufuvarozásban, az ügyfelek tájékoztatásától kezdve a telepítési tervezés és a karbantartás optimalizálásáig. A vasúti áruszállítás reneszánszát fogja élni a 2020-as években, a jövőt pedig az RCG is formálja.

Az A1 Austria vezérigazgatója, Marcus Grausam úgy véli, teljes sebességgel haladunk az intelligens árufuvarozást magába foglaló jövő felé. Az 5G és IoT (dolgok internetje) nemcsak az egyéni, hanem a teherfuvarozási mobilitást is forradalmasítja. Az A1 és az RCG pedig már közösen dolgozik a tehervagonok okossá tételén. Az A1 a logisztikai társasággal megbízható partnerre talált, melynek szakmai tapasztalatot, hardveres, szoftveres és IoT-platformot nyújthat.

Az RCG már több mint 11 ezer SmartCargo-eszközt szerelt fel tehervagonjaira, melyek átfogó tájékoztatást nyújtanak a szállítások során. Az olyan élő adatok, mint például a helyzet, a mozgási adatok és a hőmérséklet, valósidőben érkeznek a Cumolocity elnevezésű platformra, ahol a tehervagonokat vagy eszközöket érintő összes információ digitálisan, világosan és kompakt módon elérhető.

Egy helyzetérzékelő előre meghatározott időközönként megadja a kocsi pontos GPS-koordinátáit, ezzel előre jelezhetővé válik a várható érkezési idő, valamint az azt érintő változások. Egy másik szenzor megbízható, a GPS-vételtől független mozgásérzékelést nyújt, míg a 3d-s gyorsulásérzékelő a rázkódások érzékelésére és az érzékeny áruk szállításának figyelemmel követésére szolgál. A rendszer ezen felül a geofencing segítségével azonnali üzenetet küldhet előre meghatározott zónák, például államhatárok átlépésekor.

A SmartCargo-készülékekből kinyert pozícióadatok különösen segítik a karbantartás optimalizációját és a futásteljesítménytől függő karbantartási intervallumok felé történő elmozdulást. Ezen felül a tehervagonok sérülései gyorsan észlelhetők, és a berendezések kezelésével kapcsolatos fejlesztések proaktívan megbeszélhetők az érintett felekkel. Hálózati lefedettség hiányában az adatok ideiglenesen tárolódnak, majd a jelek legközelebbi észlelésekor elküldődnek. A SmartCargo-eszközök akkumulátorainak tervezett működési élettartama hat év.

Az A1 Ausztria vezető kommunikációs szolgáltatója, mely 5,1 millió mobilkommunikációs ügyfelet és 1,9 millió vezetékes hozzáférési vonalat foglal magába. Az ügyfelek egy forrásból élvezhetik hozzá a globális ajánlatcsomag előnyeit: hangalapú telefonálást, internet-hozzáférést, digitális kábeltelevíziót, adat- és informatikai megoldásokat, nagykereskedelmi szolgáltatásokat, valamint mobil üzleti és fizetési megoldásokat. Az A1, bob, Red Bull Mobile és Yesss! márkák mind minőséget és okos szolgáltatásokat jelentenek. Felelős vállalatként az A1 alaptevékenységébe integrálja a társadalmilag releváns és környezetvédelmi szempontokat.

Az ÖBB teherszállítási ágaként funkcionáló Rail Cargo Group Európa vezető logisztikai vállalataként Európától Ázsiáig a nap 24 órájában formálja az iparágat, összekötve embereket, üzleteket és piacokat, az elsőtől az utolsó kilométerig. A vállalat a világ 18 országában van jelen, ezek közül tizenötben saját alkalmazottakkal Az RCG 34 különböző nemzetiségű, összesen 5755 logisztikai szakembere évente körülbelül 463 ezer vonatot – naponta nagyjából 1270-et – közlekedtet le biztonságosan, évente 94 millió tonna nettó forgalmat kezelve, hatékony, végpontok közötti logisztikai megoldásokkal. A Rail Cargo Austria AG-hoz tartozó RCG az Ausztriában szállított áruk 28 százalékát továbbítja, ezzel Európa élmezőnyébe tartozik. Ráadásul így évente körülbelül 1,1 millió tonna szén-dioxid kibocsátását is megelőzi Ausztriában.

(X)

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: ÖBB RCG AG)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek