Konstanca–Budapest fuvarok a Grampet Groupnál

iho/vasút   ·   2022.06.21. 15:00
grampet_teher

A fekete-tengeri kikötőből a magyar fővárosba tartó tehervonati szolgáltatást június elején indította el a román logisztikai vállalat.

Az első, 41 egyenként negyven láb (12,19 méter) hosszú konténerből álló szállítmány a Kína déli részén fekvő Kujjang városából indult el tehervonaton, majd Kazahsztánon át és a Középső Korridort használva – vagyis a Kaszpi-tengeren át Azerbajdzsánig hajózva, onnan az egyik georgiai (grúziai) kikötőig ismét vasúton, ezt követően a Fekete-tengeren újra hajón – jutott el a romániai kikötőig. Az útvonal második felét, a Konstanca–Bukarest–Craiova–Temesvár–Kürtös (Curtici)–Budapest szakaszt a román nemzeti vasút CFR-rel és a Train Hungaryval együttműködve szervezte meg a Grampet. Az új szolgáltatás is jelzi Románia azon szándékát, hogy az ország egyre nagyobb jelentőséget szerezzen Közép-Európa egyik kapujaként.

A Grampet Group első európai társaságként 2018 szeptemberében csatlakozott a teljes Középső Korridor működését felügyelő Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Folyosó Egyesületéhez (TITR). A társaság 2019 júniusában írt alá egyetértési nyilatkozatot a kazah állami szállítmányozó NMSC Kazmortransflot LLP-vel, azzal a céllal, hogy állandó fuvarokat indítsanak el a konstancai és batumi kikötő között. A Grampet úgy véli, az egyesülethez történő csatlakozás történelmi lépés Romániának, hogy megerősítse pozícióját a nemzetközi logisztikai térképen.

A cég jelenleg néhány, az útvonalon megjelenő logisztikai kihívás megoldásán dolgozik, többek között a Konstanca és Kürtös közötti szakasz tranzitidejének javításán, valamint a kürtösi vámkezelés felgyorsításán. A Grampet szerint a szolgáltatással 48 órán belül jutnak el a szállítmányok a konstancai kikötőtől Budapestig. A jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetben a Középső Korridor prioritást élvez és ebből Románia jelentős előnyt kovácsolhat.

A Fekete-tenger nyugati partján található konstancai kikötő az Ázsia és Európa között a Középső Korridoron haladó áruforgalom fontos csomópontja. A létesítmény az elmúlt hónapok során egyre nagyobb forgalmat kezel, emiatt késések lépnek fel. A zökkenőmentes áruszállítás érdekében mind több fuvarozó keres alternatív megoldásokat. Például a kínai Cosco Shipping romániai leányvállalata konténerszállító szolgáltatás elindítását fontolgatja a görögországi Pireusz kikötője és a cég romániai terminálja között. A cég szerint a pireuszi fuvarlehetőség le fogja egyszerűsíteni a konténerszállítást, mivel a vonatok két–három napon belül megérkeznek, továbbá összeköttetéseket kínál többek között a bukaresti, ploiești-i vagy aradi terminálok felé – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Grampet Logistics Facebook-oldala)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek