Már B is van Budapesten a 2-es villamosból!
Átszállás nélkül is elérhető lesz augusztus közepétől Pesterzsébetről a belváros a pesti fonódó villamoshálózat kialakításának következő fázisaként.
Átszállás nélkül is elérhető lesz augusztus közepétől Pesterzsébetről a belváros a pesti fonódó villamoshálózat kialakításának következő fázisaként.
Új platformot hozott létre a bécsi közlekedési vállalat, ahova minden, a közösségi közlekedés iránt érdeklődő ötletét és véleményét várják.
Tovább szőtték a GOBLIN-t, immáron Barking Riverside-ig járnak a narancs vonatok.
Az újságot kedvelőknek jól kezdődik a nyár utolsó hónapja: az Indóház már kapható a kiemelt újságárusoknál.
Hétfőtől már egész nap félórás menetrendi ütem szerint, csütörtök hajnal és vasárnap késő este között pedig továbbra is folyamatosan, éjjel-nappal – éjszaka óránként – közlekednek Hódmezővásárhely és Szeged között a vasútvillamos járatok.
Pályakarbantartás augusztus 2-áig, keddig az 59-es és 59A villamos nem közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Márton Áron tér között villamospótló busszal, a Széll Kálmán tér és a Szent János kórház között pedig a párhuzamosan közlekedő villamos- és buszjáratokkal lehet utazni.
A Stadler korszerű villamosa teljesen integrált alacsonypadlós hajtással és a KRESZ-táblák felismerével segíti elő a fenntartható városi közlekedést.
Július 23-án, szombaton 10 és 16 óra között az előzetesen regisztrált látogatók ingyenesen tekinthetik meg az állandó kiállítást. Ezen a napon még több járművet nyitnak meg a közönség előtt.
A végéhez közelítenek az idén nyárra tervezett karbantartási és felújítási munkák: július 18-ától, hétfőtől újra járnak a szerelvények.
A BKK a 4-es és a 6-os villamoson felszállás után is lehetővé teszi a BudapestGO-val vásárolt termékek érvényesítését az utastérben elhelyezett matricákkal.
Budapest egyik legrégebbi közösségi közlekedési eszköze június 24-én lesz 148 éves, ez alkalomból nosztalgiajárat indul a két végállomás között.
Egy igazi ritkaság is forgalomba áll ezen a hétvégén az N18-as villamosvonalon: felújítása után először szállít utasokat június 11-én, ma délután az egyirányú Bengáli Budapesten.
Saját zenei válogatást kapott az osztrák főváros minden metróvonala. A lejátszási listák a Spotifyon érhetők el és éppen olyan hosszúak, mint ameddig az utazás tart egyik végállomástól a másikig.
Szombattól újra vár mindenkit a Zugligeti Libegő, aminek nagyjavítása határidőre, sikeresen befejeződött.
Benne dolgozat Esterházy Pál rédei uradalmi kisvasútjáról. Is.