A fadobozoktól a Maerskig: a konténeres szállítás története

A konténerfuvarozás ma a világgazdaság létfontosságú pillére, az 1950-es években viszont még csak egy kezdeti ötlet volt. Bemutatjuk, hogyan is változott az évtizedek során.

Az áruk napjainkban leginkább konténerekbe rakodva jutnak el a vásárlókhoz. A következőkben viszont visszautazunk az időben és megnézzük, hogyan is zajlott ez évtizedekkel, -századokkal korábban, kinyitjuk az első konténert, felszállunk az első konténerhajóra, valamint szemlézzük a konténerszállító szektor fejlődését.

Minden bő három és fél évszázada, 1766-ban kezdődött, amikor is az angol James Brindley, a 18. század egyik legjelentősebb mérnöke megtervezte a Starvationer („Éhező”) nevű hajót, hogy azzal tíz fakonténerben szenet szállíthassanak az angliai szénbányákból a Bridgewater-csatornán keresztül.

Cirka harminc évvel később, 1795-ben egy újabb angol, Benjamin Outram építészmérnök, földmérő, valamint a csatorna- és villamospálya-építés úttörője, egy találmánnyal állt elő, melyet sokan az első konténernek tartanak – szintén szénszállításra. A konténereket lovak húzták a szénbányáktól a sínek mentén a csatornákig, ahol hajókra tették azokat. A vízi útjuk végén a konténereket kirakodták, majd szekereken szállították el a célállomásukra – ezzel gyakorlatilag megszületett az intermodális fuvarozás és a konténerszállítás.

Az 1830-as években a szénrakományokat már vonattal továbbították. Egy vasúti kocsin négy fakonténert tudtak szállítani, amiket aztán lovas kocsikra pakoltak át: egy kocsin egy konténer tudott utazni.

Az 1840-es években a fakonténerekkel vegyesen már fém dobozokat is elkezdtek használni.

A 20. század elején jelentek meg az autópályás és a vasúti közlekedés zárt modelljei. A második világháború előtt bukkantak fel Európa számos országában az egyszerű konténerek különböző prototípusai.

1927-ben egy London és Párizs között közlekedő luxusvonaton már négy konténerbe összegyűjtve adták fel az utasok csomagjait.

Az 1913-ban az észak-karolinai Maxtonban született Malcolm (később Malcom) McLean miután 1931-ben leérettségizett, néhány évig dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön egy használt teherautó megvásárlásához. 1934-ben két testvérével együtt megalapította McLean Trucking Co. elnevezésű fuvarozó vállalatát. A Red Springs-i székhelyű cég hamarosan már öt teherautóval dolgozott, alapvetően üres dohányoshordókat szállítottak, maga McLean volt az egyik sofőr. Az üzletember 1937-ben megfigyelte, hogy a kikötőmunkások órákon keresztül csomagolják és pakolják ki az árukat, és úgy vélte, ez idő- és pénzpazarlás.

McLean cége 1950-re már 1750 teherautót üzemeltetett, ezzel a szektor ötödik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát az Egyesült Államokban. Tekintettel arra, hogy a súlykorlátozásokat és az adókat 1950 körül kezdték el alkalmazni a teherszállításban, és a cég sofőrjei gyakran kaptak pénzbírságot, McLean egy szabványméretű konténerszállító pótkocsi kifejlesztésén kezdett el dolgozni, melyet százszámra lehet a hajókra rakodni. Ez azt jelentette volna, hogy a legtöbb teherautót le lehet állítani, az árut pedig hajókkal szállítanák a városi kikötők különböző termináljaihoz, ezzel kevesebb bírságot kapnának.

McLean 1955-ben eladta kamionvállalatát, majd hitelt vett fel, amit részben a Pán-atlanti Gőzhajóvállalat (Pan-Atlantic Steamship Company) elnevezésű fuvarozócég megvásárlására fordított, mely már rendelkezett kikötői jogokkal az Egyesült Államok számos keleti kikötővárosában.

A szakember különböző konténerváltozatok tesztelésébe fogott, majd előállt a ma konténerként ismert eszköz elődjével, ami a jelenkori húsz és negyven láb (6,1 és 12,19 méter) hosszúság helyett körülbelül 11 méteres volt. Viszont szabványos, strapabíró, egymásra rakható, könnyen rakodható és zárható megoldást jelentett. Ezekhez a konténerekhez azonban megfelelő hajók is kellettek. Ezért McLean megvásárolt néhány, a második világháborúban bevetett T2 osztályú tartályhajót, amiket úgy alakíttatott át, hogy azok 58 konténert és 150 ezer tonna olajat tudjanak szállítani.

Eközben 1955-ben üzembe állt a Wyoming állam 22. kormányzója, Clifford Joy Rogers amerikai politikusról elnevezett konténerhajó, melyet a vancouveri és skagwayi vasúti átrakodóállomások között használtak nem szabványos rakománykonténerek szállítására. A 102,24 méter hosszú, 14,33 méter széles hajó speciális méretű, 2,14 méter hosszú konténereket cipelt, a mai szabványmérték szerint 65–70 TEU kapacitásra volt megfelelő. A hajó 11,75 tengeri mérföld (21,76 kilométer) per óra sebességre volt képes, tizenöt fő hajózó személyzettel.

A Container News szerint a konténerszállítás történetének legjelentősebb pillanata 1956-ban jött el, amikor a Pán-atlanti Gőzhajótársaság az SS Ideal X nevű tartályhajót Egyesült Államokon belüli útvonalon vetett be konténerek fuvarozására: a hajó 1956. április 26-án indult el a New Jersey-i kikötőből Houstonba, rakományokkal megpakolt pótkocsikat szállítva.

A vállalat hamarosan megrendeléseket kezdett fogadni, mivel McLean olyan áruszállítási megoldásokat tudott kínálni, melyek huszonöt százalékkal olcsóbbak voltak, mint az addig elérhető hagyományos szállítási módok.

Az SS Ideal X sikeres útját követően McLean megrendelte a világ első, már az alapoktól konténerszállításra tervezett hajóját: a Gateway City 1957 októberében szállt először vízre, hogy New Jersey kikötőjéből Miamiba hajózzon. A járműre 226 konténer fért fel, a rakományt mindössze két dokkmunkás kezelte, akik óránként harminc tonnát tudtak be- vagy kirakodni.

A vállalat 1958 nyarán indította el a konténerszállítást az USA és a Puerto Ricói San Juan között a Fairland hajóval.

A Pán-atlanti Gőzhajótársaság 1960 áprilisától Sea-Land Service, Inc. néven üzemelt tovább. A cég 1961-re már profitot termelt, így újabb útvonalakat indítottak és újabb hajókat szereztek be. Az SS Ideal X története viszont nem tartott nagyon hosszan: 1964-ben Japánban összevágták, miután rossz időjárási körülmények között súlyosan megrongálódott.

A hatvanas évek második felére a konténerek szállítása túlhaladta az Egyesült Államokat: a Sea-Land hajói 1966-ban eljutottak a hollandiai Rotterdamba, a németországi Brémába és a skóciai Grangemouth-ba, a következő éven Vietnamba, 1968-ban Kelet-Ázsiába, 1969-ben Hongkongba és Tajvanba, 1971-ben pedig Szingapúrba, Thaiföldre és a Fülöp-szigetekre is – 1968-ban és 1969-ben a cég bevételének negyven százaléka Vietnamból érkezett.

A Sea-Land nemzetközi szolgáltatásait 1999-ben felvásárolta a dán szállítmányozási óriás Maersk, mely ezt követően 2006-ig Maersk Sealand név alatt üzemelt tovább – a vállalat napjainkban Maersk Line néven a világ egyik legnagyobb konténerfuvarozó cége.

(Nyitóképünkön az első konténerhajónak számító SS Ideal X-re rakodnak konténereket 1956-ban. Kép forrása: Maersk / container-news.com)